Bronzérem Argentínában

Bronzérmes lett Argentínában, a Rio Negrón megrendezett nemzetközi regattán Boros Adrián, aki az argentin Gonzalo Carrerasszal állt rajthoz a kajak párosok versenyében. A világbajnok kajakos a 320 kilométeres viadal után februárban újabb több napos versenyen szerepel, mert idén is elindul a dél-afrikai Dusi maratonon.

A hétvégén véget ért Argentínában, a Rio Negrón megrendezett több napos maratoni verseny, amelyre világbajnok párosunk, Boros Adrián és Solti László is meghívást kapott. Az élet úgy hozta, hogy végül csak Boros tudott elutazni Dél-Amerikába, aki a riói olimpián az argentin négyesben szereplő Gonzalo Carreras párjaként állt rajthoz és szerzett bronzérmet a 320 kilométeres viadalon.

„Decemberben jött a meghívás a versenyre, amelyre szerencsére egész jól fel tudtam készülni. Habár Magyarországon a hideg idő miatt csak ergométeren tudtam edzeni, végül egy héttel a rajt előtt megérkeztem Argentínába, így a vízen is ki tudtam magam próbálni. Kevés időnk volt egymásra hangolódni Gonzalóval, emiatt az első pár nap nehezen is alakult, de a végére csak sikerült összeszoknunk” – mesélte Boros Adrián, aki a verseny elejétől a végéig a harmadik pozícióban haladt párjával.

„Az első két versenynap után egy nap pihenőt kaptunk, majd öt napot kellett egymás után teljesítenünk, Neguéntól Viedmáig kellett eljutnunk. Napról napra sikerült másodperceket lefaragnunk az élen álló spanyol, szlovén pároshoz képest, a fordulópont a negyedik nap lehetett volna, amikor időfutamos versenyt tartottak, de az első két páros közel rajtolt, így bevárták egymást, s jól összedolgozva gyorsak tudtak lenni. A lényeg, hogy végül mi is ott voltunk a dobogón, aminek nagyon örültünk a párommal, hiszen ő mégis csak a gyorsasági szakágban versenyez. Kemény verseny volt, igazán elfáradtam, úgy érzem, ez jó ráhangolódás volt az évre” – folytatta Boros Adrián, aki jövőre mindenképpen szeretne visszatérni a Rio Negróra.

Ahogyan a Dusi maratonnak is visszatérő vendége, február 18. és 20. között sokadik alkalommal szerepel majd a dél-afrikai versenyen.

„Mindössze két napom lesz Magyarországon, aztán utazok is tovább Dél-Afrikába, ahol Pietermaritzburgban a világbajnoki pályán fogok edzeni. Idén K-1-es versenyt rendeznek a Dusin, ami elég kemény lesz, ha a legjobb húsz között zárok, az már nagyon jó eredmény. Rengeteg futásra és evezésre van szükségem addig” – mondta a magyar kajakos, aki arra a kérdésünkre is válaszolt, hogy a dél-afrikai edzőtáborok során van-e lehetősége arra, hogy a maratoni kajakozás legendájával, Hank McGregorral készüljön együtt.

„Amióta a győri világbajnokságon legyőztük őket, távolt tart magától, próbál elkerülni. Úgy tudom, az a vereség nagyon fájt neki, ezt egyébként ő is elismerte a Berg river maratonon.”

Az én kenus életem – Sziklenka László lerakta a lapátot

Befejezte edzői pályafutását Sziklenka László az olimpiai bajnok Foltán László, valamint az olimpiai bronzérmes Kozmann György korábbi trénere. A kiváló kenus edző tanácsaival továbbra is segíti az általa alapított Dunaföldvári Kajak-Kenu Szakosztályt.

Kevesen tudják önről, hogy kajakosként kezdte pályafutását, aztán mégis a kenunál kötött ki. Minek köszönhető ez a szerelem?

Hogy minek? Egy érdekes edzői ösztönzésnek. 1950-ben kezdtem el a sportolni a VTSK-nál. Belvárosi gyerek voltam, a Molnár utcában laktunk, s november környékén eljöttek a klubtól az iskolánkba toborozni. Furcsálltam is, hogy miért most jönnek, hiszen hamarosan tél lesz, de végül tízen elmentünk és Budapest egyetlen tanmedencéjében elkezdtünk ismerkedni a kajakozással. Mire kitavaszodott és körülnéztem a többiek már megszöktek, sehol sem voltak. Én maradtam, s három hónapig kajakoztam, ami nem is ment rosszul. Aztán az egyesületben a bajnokság idejére kerestek egy balost a tizes kenuba. Az edzőm azt mondta, akkor kaphatok egy kajakot, ha betérdelek, így nem volt mit tenni, mentem. És akkor rájöttem, nem is olyan rossz dolog ez a kenuzás. Ma már száz gyerekből, ha egy akar kenuzni, az is talán csak azért, mert sok indiánkönyvet olvasott. A tizes kenu után egyesben is kipróbáltam magam, kikerültem a köves falak mellől a szabadba. Nos, itt kezdődött az én kenus életem.

Élvezte?

Nagyon. Sok barátom volt, köztük az olimpiai bajnok Parti János és az Európa-bajnok Dömötör Gyula is. A csapatunkban sok válogatott kenus volt, köztük próbáltam meg érvényesülni, de az alacsony termetem és a könnyű súlyom miatt nem tudtam a Parti-félékkel felvenni a versenyt. A régi kenukban ugyanis dominált a súly és a magasság. Aztán Parti János tervezett egy kenut, aminek fület csináltak, csak sajnos ez a következő kontinensviadalon nem ment át a hajó hitelesítésen. Pedig azzal jól mentem, javult az időm is, aminek az edzőm, a nemrégiben elhunyt Söptei Robi bácsi is nagyon örült. Sokat köszönhettem neki, ő adta először a kezembe a lapátot és miatta lett belőlem edző is. Amikor a Népfürdő utcai modernebb telepre kerültünk, Robi bácsi megkért rá, hogy a stégen foglalkozzak a kezdő gyerekekkel. Segítettem, fogtam a hajójukat, talán ő is érezte, hogy lesz érzékem hozzá, kinézte belőlem, hogy alkalmas lehetek rá.

Ez mikor történt?

Amikor a katonaságtól leszereltem, úgy huszonegy éves lehettem. Ezért is köszöntem most el úgy a szövetséghez írt levelemben, hogy több mint hatvan esztendős edzői pályafutás végére teszek pontot. A nyáron már 82 éves leszek, nem tudom úgy csinálni a munkát, ahogyan én szeretném, s ezért inkább nem is folytatom tovább. Átadtam a stafétabotot itt Dunaföldváron, de ha kellek még, akkor szívesen segítek a tanácsaimmal.

A VTSK, majd később BSE után Győrben, Szolnokon, majd Pakson vállalt munkát. Hol érezte magát a legjobban?

Azt hiszem, Pakson, ahol Kozmann Gyuri kezébe én adtam lapátot, s sokáig én irányíthattam az ő pályafutását. Azért szerettem ezt az időszakot, mert itt ért be az előző egyesületekben elvégzett munkám, itt tudtam úgy dolgozni, ahogy egy nevelőedzőnek dolgoznia kell.

Kozmann György is mindig szépen beszél önről, de egy másik korábbi tanítványa is úgy vallja, rengeteget köszönhet önnek. Ő pedig az olimpiai bajnok Foltán László.

Az én pályafutásomban az az érdekes, hogy mindig akkor kellett elköszönnöm a tanítványaimtól, mindig akkor jött egy váltás, amikor éppen beérhetett volna a közös munkánk, vagyis a nagy eredményt már nem nekem hozták. Igaz, ez Foltán Lacira és Kozmann Györgyre is. Vaskuti István mondta nekem egyszer, hogy nem voltam igazán rámenős. Gyerekkoromban is visszahúzódó voltam, ezért a vízitelepen csak Lacikának hívtak. Talán ez az edzői pályámra is rányomta a bélyegét, egyik helyről a másikra vándoroltam, de mindenhol sokat tanultam, s mindig élt bennem a csakazértis megmutatom érzés.

Elégedett, ha visszanéz?
Teljes mértékben. Rengeteg gyereket tanítottam meg kenuzni, s ha értek is csalódások, mindig átvergődtem rajta. De hát az élet már csak ilyen.

Kökény Roland: Keményen dolgoztam, és kergettem az álmaimat

Semmi mást nem tettem, csak keményen dolgoztam, és kergettem az álmaimat – mondta London kajakos olimpiai bajnoka, Kökény Roland, aki Dombi Rudolffal nyert aranyat az angol fővárosban. A kiváló sportember a tavalyi év végén döntött úgy, hogy befejezi az élsportot, manapság sportvezetőként tevékenykedik. Szerinte a magyar férfi kajaksport a mostani szerényebb eredmények után képes lesz a talpra állásra.

Azt mondom, 2020, Tokió?
Azt felelem rá: nyári olimpiát rendeznek ott.

Részt vesz ezen az olimpián?
Sportvezetőként jó lenne kijutni Japánba. Ha ez nem jön össze, esetleg turistaként. Az a helyzet, hogy a Honvédban Horváth Gábor mellett van lehetőségem szakosztályvezető-helyettesként tevékenykedni. Most tanulom ezt a szakmát, nekem is sok minden új ezzel kapcsolatban.

Nem erre gondoltam.

Ja, hogy versenyzőként? Nem, azt semmiképpen sem. Lemondtam róla. Január elsejével befejeztem az élsportot. Már most öreg vagyok ehhez, negyvenegy éves, hát még ha Japánban is vízre szállnék. Nem, ennek nincs már realitása. El kellett engednem ezt a dolgot akkor, amikor véglegessé vált, hogy nem jutok ki a 2016-os riói olimpiára.

Mennyire volt nehéz az elengedés?
Nagyon. Harminchat-harminchét évig arról szólt az életem, hogyan legyek jobb és még jobb, mellette küzdöttem az elemekkel és a körülményekkel. Beültem a kajakba, szeltem a vizet, egyre gyorsabban. Esőben, hóban, szélben, napsütésben. Nem csináltam mást, ezzel teltek a napjaim. Amikor kimondtam, hogy vége, az olyan volt, mintha egy lakatlan szigetről megérkeztem volna egy zsúfolt nagyvárosba. Komolyan mondom, csak kapkodom a fejem. Minden különleges. Az időt mindenki lazábban kezeli. Ezt például meg kell, hogy szokjam, mivel én évtizedeken keresztül szigorú időbeosztás szerint éltem, az időnek nagyon komoly szerepe volt. Például, ha nem értem oda időben edzésre, akkor lemaradtam róla, vagy a versenyek előtti bemelegítéseknek is szigorúan meghatározott időrendjük volt, hogy megfelelő állapotban álljak oda a rajtvonalra. De abban a korban vagyok, amikor ki kell törnöm az élsportolókat körülvevő burokból. Bár alapvetően precíz, rendszerető ember lévén, én mindig tartani fogom az időpontokat. Ezen szerintem már nem tudok, és nem is akarok változtatni.

Ha eltekintünk attól, hogy hány éves, melyik volt az a pillanat, amikor kimondta, hogy vége?

Nem egyetlen momentum volt ez, hanem az egész 2016-os év. Nagy tervekkel vágtam neki ennek az évnek, dacára annak, hogy negyven felett voltam, de nem jöttek össze a dolgok. Két emberrel szerettem volna az álmaimat megvalósítani. Ők másképpen gondolták, igaz, velem együtt ők sem jutottak ki az olimpiára. Egyikük novemberben bejelentkezett, hogy jövőre menjünk párost, ami nagyon jólesett. De ez egy elkésett ajánlat volt.

Két olimpia után (2000, 2004) a harmadikon jött el az a pillanat, amikor Dombi Rudolffal olimpiai bajnokok lettek. Mikor érezte úgy, hogy megszerezheti a hőn áhított aranyat?
Bármennyire is furcsa, én már 2011 decemberében azt mondtam Rudinak, hogy megnyerhetjük az olimpiát. El tudtam vele hitetni a dolgot, tudott a célért küzdeni. Sokszor persze nem beszéltem erről, mert nem akartam túl nagy hátizsákot pakolni rá. Viszont arra határozottam emlékszem, hogy Londonban már a rajt felé eveztünk, amikor közöltem vele, hogy miénk lesz a sportág történetének huszadik olimpiai aranyérme. Sokan Vajda Attilától várták ezt, de neki nem sikerült.

A célbaérkezés pillanata ugyanúgy megvan, mint a rajt előtti perceké?
Az nagyon fájdalmas dolog volt. Egyfelől ott volt a fizikai fájdalom. Másrészt örökkévalóságnak tűnő másodpercek teltek el addig, amíg kiderült, hogy mi nyertünk. Rudival ugyanis a németekre figyeltünk, a szélső pályán evező portugálokra nem. Ünnepelni szerettünk volna, de nem lehetett, mert senki sem tudta, ki nyert. Átfutott rajtam, hogy megint nem sikerült? Aztán amikor a partról ordítottak nekünk, hogy megvan, megnyugodtam. Mire kiderült, hogy mi nyertünk, arra már nem volt energiánk, hogy kitörő örömmel ünnepeljünk. Persze a dobogón már a büszkeség mosolya volt az arcunkon.

Ha élete eddigi évei megjelennének egy filmen, ez a londoni győzelem lenne a mozi csúcspontja?

Ha csak a sportot nézem, mindenképpen. Amikor a londoni eredményhirdetés előtt, a futam előtt leadott csomagunkból öltöztünk át a ceremóniára, felvéve a melegítőfelsőt, mutattam Rudinak, hogy mi van rajtam, és láttam rajta a megdöbbenést, hogy sikerült az ujjatlan változatot beraknom. Ez a szituáció előbb hatalmas nevetésbe, majd kisebb pánikba torkollott, mivel egy-két perc volt csak az eredményhirdetésig. Szerencsére Rudinak ott volt az esőkabátja, azt vettem fel, nem tűnt fel senkinek. De akadtak azért más katartikus pillanatok. Igaz, ezek a magánéletemhez köthetők. Ilyen az esküvőm, amire máig szívesen emlékszem vissza.

Kökény Roland sorsa akkor rendeltetett el, amikor kisgyerekként a fürdőkádban ülve egy kis kajaklapáttal csapkodta a vizet?
Valószínűleg igen. Édesanyám persze ettől nem volt annyira boldog, mert a fürdés után ő következett a felmosóronggyal és a vödörrel. De apukám büszkén állt az ajtóban, és nézte a gyermekét. Édesapám Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében megalapította a megyei kajak-kenu szövetséget, és vele együtt tíz-tizenegy egyesületet. Így aztán a vízparton nőttem fel, ami örökre megpecsételte a sorsomat. Később persze a saját bőrömön tanultam meg, mennyire kemény a kajakozás – ez nem panasz, hiszen minden egyes sportágra jellemző ugyanez.

A londoni aranyéremmel a birtokában hazatérve mennyire változott meg az élete?
Nagy meglepetés nem ért, a korábbi edzőtársak sikerei kapcsán pontosan tudtam, mire számíthatok, hogy sokan fognak keresni, mindenki interjút akart, mindenki barátkozni szeretett volna velem.

Több barátja lett London után, mint előtte?
Sokan szerettek volna a barátaim lenni a győzelem után, de nem tudtak beférkőzni az életembe. Én alapvetően egy zárkózott típusú ember vagyok. A visszafogottságomat sokan nagyképűségnek gondolják, pedig az a néhány ember, aki igazán ismer, pontosan tudja, milyen vagyok.

Ha nem a pénzbeli értékét, az aranyéremért kapott jutalmat vagy az életjáradékot nézzük, akkor mit ér ma Magyarországon egy olimpiai bajnoki cím?
Ha a sajátomat nézem, akkor sokat is, meg nem is. Akik figyelemmel követik az élsportot, tudják, hogy Londonban Dombi Rudolffal nyertünk férfi kajak kettesben. De sokan vannak olyanok is, akiknek erről ma már fogalmuk sincsen. Nekem ezzel sincs semmi bajom. Igazából nem szeretem azt, ha csak azért keresik a társaságomat, mert olimpiai bajnok vagyok. Semmi különlegeset nem tettem. Végeztem a dolgom, kergettem az álmaimat, és ezzel örömet szereztem a szurkolóknak. Ennyi az egész.

Mennyire megbecsült sportág ma Magyarországon a kajak-kenu?
Szerintem ezzel a résszel nincs gond, ráadásul az utóbbi években nagymértékű fejlesztés is elindult. Lassan a vízitelepek is megújulnak, amire nagy szükség van. Emlékszem, London előtt az Építők telepén készültünk Dombival. Ott az egész telepen nem volt egyetlen fűtőtest, radiátor sem. Télen 2-3 fokos öltözőben vetkőztünk. A konditeremben az építkezéseken használt légbefúvóval próbáltunk meleget csinálni 7-8 foknál ott sem volt több. Oxigén, ablak nem volt. Harminc-negyven éves kikopott súlyokkal, kis híján összedőlő padokon edzettünk és készültünk az olimpiára. Ahogy a mondás tartja – innen volt szép nyerni. Azt a telepet azóta felújították, de itt, a Hajógyári-szigeten lévő Honvéd-telepen is történtek jó dolgok. Ha már van egy olyan öltöző, ahol nem esik be az eső, ahol nem azon kell izgulnom, hogy megráz-e az áram, vagy nem, ott nagy baj nem történhet.

Ha mindezt túléli, akkor már csak a természetet kell legyőznie?
Valahogy úgy. Akkor jön el az a pillanat, amit minden kajakos szeret, ami miatt az egészet elkezdjük. Ülök a hajóban, szelem a vizet, érzem a sebességet. Ez nem egy napi rutin. Ha ezt az ember nem szereti, és nem tud mindezzel azonosulni, akkor megette a fene az egészet. Én, míg élek, szeretni fogom ezt az érzést. Persze sajnos ezentúl már lassabban.

Negyven év elmúltával az ember gyakrabban gondol vissza a múltra. Említette már, hogy gyakorlatilag az egész élete – 37 év – a kajakozással telt el. Egyszer sem jutott eszébe, hogy sajnálja az erre fordított töménytelen mennyiségű időt?
Mivel beleszülettem a sportágba, és meg is szerettem, vele álmodtam meg a jövőmet. Rengeteg emberrel edzettem, nagyon sokuktól tanultam számos jó dolgot. Voltak kevésbé kellemes tapasztalatok is, de az idő sok mindent megszépít. A kajakozás az életem egyik legjobb tanítómestere volt.

Miután a riói olimpián a magyar férfi kajakosok (és kenusok) egyetlen érmet sem nyertek, muszáj megkérdeznem, hogy mi romlott el? Mi kellene ahhoz, hogy a régi dicsőség ne vesszen el az éji homályban?
A legnagyobb gond talán az, hogy kevés az olyan idősebb versenyző, aki a tudását át tudja adni a fiataloknak. Nekem ebben is szerencsém volt, mert sokak véleményéből tudtam építkezni és tanulni. Ezt a tudást nem elméletben, hanem a vízen kell átadni. Csak így lehet újra nagy a magyar férfi kajaksport. Reménységeink szerencsére vannak. Jelenleg például az algyői Kopasz Bálint tűnik az egyik ilyen versenyzőnek, és azon dolgozunk, hogy a honvédos fiúcsapat is meghatározó tagja legyen a válogatottnak.

Ugyanakkor éppen az elmúlt évben akadt néhány olyan negatív jelenség, amely addig nem volt jellemző a magyar kajak-kenu sportra. Kokain, doppingvétség – elég csak ezt a kettőt említeni. Miért történhetett meg mindez?

Például amikor mi anno elmentünk szórakozni, az is nagy szó volt, ha megittunk egy felest vagy egy korsó sört. Ma a fiatalság körében az ital már háttérbe szorult, jöttek az olcsó dizájnerdrogok, amik egész este, éjszaka kitartanak. Ebből a szempontból is megváltozott a világ, és ezek a negatív jelenségek sajnos nem kerülték el a sportágunkat sem.

Ha a gyermeke kétévesen elkéri a kis kajaklapátot, majd beül a kádba, ugyanolyan büszkén áll majd az ajtóban, ahogyan az édesapja tette?
Jó lenne, ha így lenne.

Jól látom, hogy meghatódott?
Igen, ne haragudjon. Sok sebet szakított fel ezzel a kérdésével.

Elmondja, mire gondol most?
Nézze, ennyi idő után nem szeretnék régi dolgokat elővenni. Legyen annyi elég, hogy egy sportoló lelkébe igen mélyen beleég, ha az edzőjétől folyamatosan azt hallja, hogy a munkája nem ér semmit, hogy csak egy lusta ember, semmi más. Sajnos nekem is volt ilyen edzőm. Hosszú pályafutásom alatt talán sikerült bebizonyítanom ennek az ellenkezőjét.

A gyerekétől akkor elveszi azt a lapátot?
Semmiképpen. Én mindezzel együtt szeretném, ha ez a pillanat eljönne, és esetleg ő is kajakos lenne. Még akkor is, ha sok minden fájni fog neki. Ez ugyanis ugyanolyan kemény dolog, mint az élet bármely része. Kemény dolog a sport, megtanított küzdeni és kiállni magamért. Az erősebb jellem csak még jobban megerősödik, a gyengébbek pedig feladják. Ez a sport természetes szelekciója. Nem bántam meg semmit sem. Ennek köszönhetem, hogy olimpiai bajnok lettem.

Abu Dhabiban tanulja a profizmust Mayer Keán

Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjával edzőtáborozik Abu-Dhabiban fiatal kajakosunk, Mayer Keán is, aki tavaly Béke Kornéllal közösen világbajnoki címet nyert K-2 1000 méteren az ifjúsági világbajnokságon.

Hogy jött az ötlet, hogy te is Abu Dhabiba készülj?

Edzőm Borsodi Géza még tavaly megígérte, hogy ha jól sikerül a 2015-ös esztendő, akkor az utolsó ifjúsági évben, életemben először, elmegyünk a csoporttal meleg vízre. Sokáig úgy volt, hogy Mexikóban edzőtáborozunk, de ez különböző okok miatt nem jött össze. Ekkor az edzőm nekem szegezte a kérdést, hogy szeretnék-e kimenni Abu Dhabiba Kati néni csoportjával… Mint mondta szakmai és emberi okok miatt határozott így, de a végső döntést rám bízta. Én pedig éltem vele.

És milyen érzés, milyen élmény együtt készülni a nagyokkal?

Nagyon élvezem a velük végzett munkát! Nem mindennap és nem mindenkinek adatik meg, hogy világnagyságokkal készülhet öt hétig, ezért igyekszem minden pillanatát hasznosan eltölteni ennek a tábornak. Úgy érzem, sikerült beilleszkednem, bármivel fordulhatok hozzájuk, mindenki segítőkész. És én is próbálok hasonlóan profi módon dolgozni, ahogy ők ezt edzésről-edzésre teszik.

A 2016-os idényben mik lesznek a céljaid?

Szeretnék kijutni mind a gyorsasági, mind a maratoni világbajnokságra, s ha ez sikerül, akkor persze mindkettőn érmet szerezni.

Ha jók az információink, hamarosan párod, Béke Kornél is csatlakozik a csapathoz.

Igen, Kornél az utolsó, ötödik hétre jön ki, de párosozni biztosan nem fogunk, mert idén nem versenyzünk együtt. Az egyéni kétszáz métert kivéve minden számban indulok majd a rangsorolón, aztán majd az ott látottak és megéltek alapján az edzőmmel eldöntjük, hogy a válogatón mely számok élveznek elsőbbséget.

Borsodi Géza megkapta a MOL Mester-M díját

Mester-M Díjat vehetett át szerdán este tíz példamutató munkát végző pedagógus, köztük Borsodi Géza, a Graboplast Győri VSE edzője. A kiváló tréner több mint 20 éve van a pályán, keze alól több világ- és Európa-bajnok versenyző került már ki.

A MOL Új Európa Alapítvány 2006 óta támogatja a fiatal tehetségeket és a velük foglalkozó pedagógusokat. Eddig 75 utánpótlásedző és tehetséggondozó tanár részesült már az elismerésben, amelyet azok a pedagógusok kapnak meg, akik jó eredményeket értek el több évtizedes munkájuk során, és akiket környezetük emberileg és szakmailag is példaként szeretne a fiataloknak felmutatni.

A 2015-ben beérkezett több mint 700 jelölés közül a kuratórium választotta ki azt a három művész tanárt, négy természettudományos szaktanárt és három utánpótlás edzőt, akik átvehették a MOL Mester-M Díjat, amely erkölcsi és anyagi elismerés: a díjjal egymillió forint tiszteletdíj jár. Ezek a tanárok és edzők munkájukkal, áldozatkészségükkel és szakmai támogatásukkal számos tehetséges fiatal pályára lépését segítették már. A díjakat a MOL Magyarország vezetői, Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, az Új Európa Alapítvány kurátora, Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardozó, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, valamint Ónodi Eszter, a Katona József Színház művésze, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete adták át.

Borsodi Géza a díj átvétele után arról beszélt, már az is nagyon nagy megtiszteltetés volt számára, hogy jelölték az elismerésre, nem beszélve arról, hogy a több száz jelölt közül be is tudott kerülni a tíz díjazott pedagógus közé.

„Óriási elismerés, ha engem mesternek tart valaki, mert a mester egy olyan ember, aki a szakmája tudója. Igaz, én nem szeretem a szakma szót, mert nekem az edzősködés a hivatásom. Bár a kitüntetés a tavalyi évben elért eredményeknek szól, de mégis úgy érzem, hogy ez a díj inkább az elmúlt két évtizedben elvégzett munkámnak a gyümölcse – tette hozzá a győriek trénere.

Borsodi Géza 1997-től 2008-ig a felnőtt maratoni válogatott szakági-, majd vezetőedzője volt férfi kajakban. Az utánpótlás korosztályban minden korcsoporttal dolgozott már a fiúknál. Jelenlegi legsikeresebb versenyzője Mayer Keán, aki tavaly ifi gyorsasági világbajnoki címet szerzett és nyerni tudott a maraton világbajnokságon is párosban.

Az Alapítvány kuratóriumának döntése szerint a díjat Borsodi Géza azért kaphatta meg, mert tanítványait a sport alapvető szeretetére neveli és az iskolai tanulmányaikat is folyamatosan figyelemmel kíséri. A rászoruló, hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő gyerekeknek mindig és mindenben segít. Sokan a gyerekek közül második apjukként tekintenek rá.

A díjazottról készült kisfilm megtekinthető itt.

Legyen 2016 a sportszerűség éve a kajak-kenu sportban!

A sportnak, főleg Magyarország legsikeresebb sportágának, a kajak-kenunak, az alapja a sportszerűség, a versenyzés tisztasága, a fair play.

Simicskó István korábbi sportért felelős államtitkár arról beszélt 2015-ben a MOB Fair Play-díj átadóján, hogy a sport sok-sok értéket hordoz magában, jellemformáló, közösségalkotó, ám a legfontosabb, amire megtanít a szabályok betartása és a sportszerűség.

„Ma olyan világban élünk, ahol a sportszerűségre kevesebb figyelem jut, ezért is fontos a fair play szellemiségének terjesztése” – hangsúlyozta.

A magyar kajak-kenu gyártásnak is szorosan kapcsolódnia kell ehhez a szellemiséghez. Hiszen a hajókészítést nem lehet pusztán csak üzleti vállalkozásnak tekinteni, szerves része a magyar utánpótlás nevelésnek, a magyar sportolók sikereinek és részese az értékek hordozásának is. Mi e szerint dolgozunk, ezt képviseljük immáron harminc éve.

Tudjuk, hogy csak az igazán értékes dolgokat érdemes megszerezni, lemásolni, így biztosak lehetünk abban, hogy amit létrehoztunk, amiért keményen megdolgoztunk, olyan értéket képvisel, amire Magyarország valóban büszke lehet. Mi a fair play szellemében élünk, dolgozunk, az üzleti politikánkban hasonlóan a sporthoz, elutasítjuk a tisztességtelen magatartást.

Ugyanúgy ahogy a sportágban dolgozó edzők is ezt teszik, akik az elvégzett munka értékére, a tisztességes helytállásra és versenyzésre, a versenytársak tiszteletére nevelik a fiatalokat.

A magyar kajak-kenu sport nagy bajnokai között olyan példaképeink vannak, mint az UNESCO fair-play díjas Wichmann Tamás, Vaskuti István és Sarusi Kis János. Az utókor gyakran nagyobb tisztelettel adózik a példaértékű magatartást tanúsító sportembereknek, mint egyes bajnokoknak.

A fair play szellemének tisztelete és népszerűsítése érdekében meghirdetjük, hogy a 2016-os versenyszezon végén a legsportszerűbb versenyzőnek egy személyre szabott Hódy hajót ajándékozunk.

A fair play díjat két korcsoportban, MK/ MC és K/C csoportban adjuk át.

Kérjük az edzőket, szakosztályvezetőket – amennyiben egyetértenek céljainkkal –, hogy támogassák kezdeményezésünket. Szeretnénk, hogy segítségükkel a legméltóbb fiatal kajak-kenusok kapják meg a fair play díjat.

HÓDY CSAPAT

Vaskuti István 60 éves

Büszke rá, hogy nem fagyott bele a dicsőségbe, hogy nem kószál olimpiai bajnokként a saját otthonában. Nem minden ötkarikás bajnokkal ülne le egy asztalhoz beszélgetni, mert az emberi tényezőt többre tartja, mint a megcsillanó aranyat. Megéli és megteremti magának a tökéletes napokat, amelyekhez olykor elég a sima víz, a jó fényviszony és egy igazán szép mozdulat. Vaskuti István, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség első alelnöke, Moszkva olimpiai bajnoka ma hatvan éves.

Elérkezett a hatvanadik születésnapja. Ez is olyan vízválasztónak tűnik, mint a harmincadik, a negyvenedik vagy az ötvenedik?

Nem tudom, még sosem voltam hatvan. Egyelőre nem tűnik olyan borzasztónak. Igaz, én már egy ideje megszoktam és elfogadtam a koromat, így nincsenek rossz érzések bennem a hatvan miatt sem. Talán azért sem, mert a sportnak köszönhetően jobb állapotban érzem magam, mint a korosztályom általában. A közeg, a sportág és a mozgás is fiatalon tart. Ami egy kicsit aggaszt, hogy az idén sorozatban megéltük, hogyan fogynak el az öregjeink, és azért ez bizony tud nyomokat hagyni az emberben. Talán változás az életemben, hogy a korral másképpen látok dolgokat, és sajnos észrevettem magamon öreges megnyilvánulásokat is.

Például?

Például a sok tapasztalat, a felhalmozott tudás nem biztos, hogy a jelenben is érvényes. Ezt éreztem akkor is, amikor tavaly már nem indultam a szakmai alelnöki posztért a szövetségben. Úgy gondoltam, itt az idő, hogy átadjam a helyem a fiataloknak. Nem azért, mert öregnek éreztem magam, hanem azért mert én is látom, hogy szükség van fiatalos lendületre, megújulásra. Nem akartam olyan ember lenni a sportágban, aki nem veszi észre, hogy mások elől foglalja a helyet.

De arra a tudásra, tapasztalatra és kapcsolati tőkére, amit nemzetközi sportvezetőként felhalmozott, mindenképpen szükség van.

Az más terület. Abban valóban én rendelkezem a legtöbb tapasztalattal.

Mi kellett ahhoz, hogy eljusson a nemzetközi szövetség első alelnöki posztjáig?

Valójában a nemzetközi karrierem fricskaként indult. Az első szegedi világbajnokságon még Füleky András volt a főtitkár, aki arról panaszkodott, hogy nincsenek nemzetközi versenybíróink. Gondoltam, miért ne vizsgázhatnék le én? Több versenybírónk hosszú éveket töltött el azzal, hogy végigjárta a ranglétrát, úgy gondoltam, miért ne kezdhetném én egyből csúcson?! Annak rendje, s módja szerint le is vizsgáztam, ott álltam a legmagasabb végzettséggel úgy, hogy korábban nem is volt versenybírói tapasztalatom. Így kerültem be a nemzetközi vérkeringésbe, amelynek a vége az lett, hogy 2008-ban, amikor Ulrich Feldhoff nem jelöltette magát újra az elnöki posztra és az első alelnök Perurena került a helyére, akkor megpályáztam az első alelnöki széket. Nagy többséggel meg is választottak erre a pozícióra.

Olyan könnyednek és egyszerűnek tűnik, ahogyan mesél róla.

Pedig sok munkám volt benne. A könnyedség inkább a szemléletemben van, abban, hogy nem görcsölök azon, ha valami esetleg nem sikerül. Ha valahol nem rám van szükség, akkor csinálok mást. Mindig is láttam és meg is tudtam ragadni a lehetőségeket.

Olimpiai bajnokként vagy inkább sportvezetőként ismerik önt jobban?

Ez korfüggő. Akiknek annak idején hír voltam az újságban, vagy éppen látták a moszkvai sikerünket Foltán Lászlóval, azoknak olimpiai bajnok vagyok. A maiak inkább már a sportvezetőt látják bennem, ez az olimpiai bajnokosdi számukra a megfoghatatlan múlt, és én csak egy vagyok a sok közül.

Olimpiai bajnokosdi?!

Félre ne értsen, nagyon büszke vagyok arra, hogy olimpiai bajnok vagyok, meghatározza az életemet az a moszkvai pillanat. Ugyanakkor sosem akartam belefagyni ebbe a dicsőségbe, mert rossz nézni, amikor ez szereppé válik egy ember életében. Elértem ezt a sikert, ami nagyszerű érzés, de például itthon nincs kirakva semmi, ami a moszkvai győzelemre emlékeztetne. Nem akarok olimpiai bajnokként kószálni a saját életemben, a saját környezetemben. Az vagyok, aki vagyok. Tudja, vannak olyan olimpiai aranyérmesek, akikkel nem szívesen ebédelnék együtt, és vannak olyanok, akiknek végtelenül tudom élvezni a társaságát. Kolonics Gyurira a mai napig mindenki szeretettel gondol, de ez a szeretet teljesen független attól, amit ő elért. Az olimpiai bajnok is ember, nem tud kibújni a bőréből, akár jó, akár rossz tulajdonságokkal rendelkezik. Szerintem a lényeg, hogy a sikereinken túl mi van még bennünk. Ma, most a jelenben mi van az életünkben, kik vagyunk, mit tudunk felmutatni.

A mai Vaskuti István például milyen?

Mindjárt hatvan éves (nevet). De ezt ne tőlem kérdezze, mások jobban tudják, látják. Persze sokféleképpen lehet nézni és megítélni egy embert. Ahogyan sokféleképpen lehet sikert, csalódást, boldogságot is megélni.

Az ön számára milyen egy tökéletes nap? Biztosan van benne kenu…

Persze, hogy van. Egyébként én az az ember vagyok, aki nem várja a tökéletes napot, hanem megszervezi, megteremti magának. Minden évben elmegyek vízitúrázni a családommal, a barátaimmal, az idén az unokáim is velünk voltak. Hajnali kelés a sátorban… madárcsicsergés… a halak ugrálnak a vízben, a gyerekek szedik össze magukat… Ennél jobb érzések, élmények nem is kellenek. De tökéletes napot tud adni egy jó edzés is. Ha sima a víz, jók a fények és megvan a mozdulat, a szép ív…

Úgy, mint régen?

Á, olyan már nem lesz! Sajnos az erőnlét már nincs meg hozzá. Vagyis viccesen mindig azt szoktam mondani: elég erőm van ahhoz, hogy jól lesérüljek. A szerkezet ugyanis már nem bír el mindent. De ha már az örömforrásokról beszélgetünk, akkor számomra egy jó verseny is földöntúli élményt tud nyújtani. A 2015-ös év legnagyobb sportélményét például nekem Boros Adrián szereplése jelentette a győri maratoni világbajnokságon. Amit az a srác csinált egyéniben és Solti Lászlóval párosban… Az az elegancia, az a kidolgozottság, a verseny minden részlete… Tényleg művészet, esztétikai élmény volt. Ha találkoznék vele, most is meghajolnék előtte. De egy jó C-2-es verseny is ugyanilyen megelégedettséget tud nyújtani. És most jöjjön a részemről egy kis nagyképűség… Szeretem a zenét, élvezem is, de nem vagyok Mozart. Így nem is tudnám úgy érteni és élvezni, mint ahogyan ő tette, ahogyan az ő agyában szólalt meg a zene. A kenuzással azonban úgy élhetek, mint Mozart a zenével. Másként érzékelem, élem, látom, élvezem, mint a nagy átlag és ez számomra minőségi élményt, a tökéletesség érzését tudja adni. És ez a mai napig boldogsággal tölt el.

Minden a kenuzásról – megjelent Szabó Attila hiánypótló műve

Hiánypótló művet jelentett meg sportágunk örökös bajnoka, Szabó Attila. A Minden a kenuzásról című edzéselméleti könyvet – amelynek megjelenését a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szponzorálta – szerdán mutatták be az Örkény István könyvesboltban.

Miért döntött úgy, hogy megír egy ilyen jelentőségű szakmai könyvet?

Három okból vállalkoztam erre a munkára – mondja Szabó Attila. – Egyrészt nem volt a sportágunknak korszerű, modern kajak-kenus tankönyve. A felsőoktatásban fehér folt ez a terület és a külföldi szakirodalom is meglehetősen gyér és hiányos. A legutóbbi könyv, amely a sportág edzéselméleti részével foglalkozott Füzesséry Gyula tollából 1970-ben jelent meg. Főleg az utánpótlással foglakozott. Az oktatásunkban szinte a mai napig Granek István 1966-os Kajakozás, kenuzás című könyve az etalon. Jómagam is részt vettem a TF-en a középfokú edzőképzésben és bizony hiány a minőségi szakkönyv. A másik ok pedig, hogy az edzőként megélt sikereim hátterét, tapasztalásait, felismeréseit, például az olimpiai bajnok Pulai Imre, Novák Ferenc párossal vagy Vajda Attilával megélt munka eredményeit szerettem volna egy kötetben tudni, ezzel is segítve más edzőkollégák munkáját. A harmadik ok pedig az egységes kenus szaknyelv kialakítása és létrehozása volt.

A könyvben fellelhető egy video anyag is.

Dr. Béres Sándorral a Testnevelési Egyetem atlétika tanszékének adjunktusával készítettük el a dvd-t, amely a kenutechnikát három oldalról való videó felvétellel szemlélteti. A sikeres magyar kenus technika egységes oktatását segítheti az elkészült video anyag.

Ki volt a segítségére a könyvkiadásban? Könnyű manapság egy ilyen szakjellegű művet megjelentetni?

Köszönettel tartozom a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek és Schmidt Gábor főtitkárnak, hiszen minden segítséget megadott ahhoz, hogy létre jöhessen ez a könyv.

Tervezi, hogy angol nyelven is megjelentetik?

A könyv végében van egy angol nyelvű összefoglaló. Ha igény van a teljes könyv angolra fordítására, természetesen nem zárkózom el előle.

És milyen érzés kézbe venni egy saját könyvet?

Hétfőre lett kész, és amikor először megfogtam, megszagoltam, akkor tudatosult bennem, hogy igen, létrehoztam valami fontosat.

Váczi Anita elnyerte az MPB támogatást

A Magyar Paralimpiai Bizottság ösztöndíjprogramjában 800 ezer forintos támogatásban részesült Váczi Anita kajakozó, aki az idén riói paralimpiai kvótát szerzett.

A Magyar Paralimpiai Bizottság idén is meghirdette támogatói programját, egy hónapon keresztül három kategóriában (felnőtt, reménység és felkészülést segítő) három jelöltre lehetett szavazni, s a kategóriák első helyezettjei 800-800 ezer forintos támogatásban részesülnek, amelyet négy hónapos bontásban ösztöndíj formájában kapnak meg.

A felnőtt kategóriában a tiszaújvárosiak versenyzője, az idén paralimpiai kvalifikációt szerző Váczi Anita végzett az élen, akinek óriási segítséget jelent majd a felkészülésében ez a támogatás.

“Nagyon boldog vagyok, hogy én nyertem el ezt a támogatást, hiszen ennek köszönhetően sokkal professzionálisabb körülmények között tudok majd készülni Rióra – mondta Váczi Anita. – Bár az idén sikerült kvótát szereznem, sok sérülés és betegség hátráltatta a munkámat, bízom benne, hogy jövőre könnyebb lesz a felkészülésem. A Magyar Paralimpiai Bizottság támogatása rengeteget jelent, látom, hogy másoknak is örömet okoz a sikerem és ez nagy motivációt ad.”

Sikeréhes kölykök Dunavarsányban

A múlt héten rendezték meg a kölyök korosztály válogatott táborát. A 2016-os keret tagjai hétfőtől szombatig együtt edzettek a dunavarsányi edzőtáborban.

Huszonhét egyesületből hetven gyerek kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen a kölyök válogatott összetartásán. A fiú kajakosok munkáját Kákai Bettina és Hargitai István, a lány kajakosokét Belcsik Ferenc és Mizser Diána, míg a kenusokét Kása Ferenc és Koletics Miklós irányította.

„Hasznosan telt a múlt hét, bár mindenféle időjárási körülményből kijutott a versenyzőknek. Evezhettek napsütésben, ködben, szeles és szélcsendes időben is, de valójában a dunavarsányi edzőtábor azért is jó számunkra, mert a víz mellett az uszoda, a konditerem és a futópálya is egy helyszínen megtalálható, és nem maradt el egyetlen edzés sem – magyarázta Kovács Tamás, a kölyök válogatott szakmai koordinátora.

A gyerekekkel tapasztalt edzők dolgoztak együtt, Mizser Diána, aki úszóedző is, az úszóedzéseket vezényelte a fiataloknak. Kákai Bettina, aki tavaly a lánycsapat munkáját vezette, ezúttal a fiú kajakosoknál ért el jó eredményeket.

„Bettina külön programmal is szolgált, elvitte a srácokat egy kalandparkba, sőt, meghívta versenyzőjét, a milánói világbajnokságon aranyérmes Medveczky Erikát egy élménybeszámolóra. A fiúk szerettek volna együtt edzeni Erikával, ám mivel múlt héten utazott el Floridába edzőtáborozni, így erre már nem maradt ideje. De ígéretet tett rá, hogy tavasszal bepótolja ezt is” – folytatta Kovács Tamás, aki azt is elmondta, hogy a kenus szakág versenyzői remekül érezték magukat a jó humorú edzőpáros, Kása Ferenc és Koletics Miklós társaságban.

„Az idén egyébként két új klub is csatlakozott a táborozókhoz, a hajdúnánásiak és a veresegyháziak versenyzője is be tudott kerülni a válogatott keretbe. A srácok nagyon jól érezték magukat, már alig várják a tavaszi tábort, az újabb felvonást.”

A legek világbajnoksága volt

Újabb szenzációs fejezetet tudott le a magyar kajak-kenu sportág. A hétvégi győri világbajnokságon minden idők legjobb maratoni szereplését nyújtotta a magyar válogatott, ismét csodájára járt a világ nem csak a mieink eredményeinek, de a szervezésnek is. Felnőtt versenyzőink 5 arany- és 3 ezüstérmet nyertek, az ifjúsági és U23-as versenyzők sikereivel kiegészítve pedig 12 arany-, 10 ezüst- és 5 bronzérem lett a magyar mérleg.

Ismét van mire büszkének lennie a magyar kajak-kenu sportnak, hiszen versenyzőink a hétvégén minden idők legjobb szereplését nyújtották a győri maraton kajak-kenu világbajnokságon. A felnőttek mezőnyében aranyérmes lett egyéniben a kenus Lakatos Zsanett és Kövér Márton, míg párosban megvédte világbajnoki címét a Kövér Márton, Dóczé Ádám kenu kettes, valamint Csay Renáta és Bara Alexandra párosa. A nagy csattanót azonban Boros Adrián és Solti László duója szolgáltatta, a két kiváló versenyző ugyanis nagy csatában győzte le a világbajnoki címvédő dél-afrikai duót. Így Salga István és Jámbor Attila 2003-as győzelmét követően ismét magyar világbajnoka lett a férfi kajak szakágnak.

„Szombaton talán kicsit szomorúak voltunk azért, mert Csay Renáta és ezt most idézőjelben mondom, csak a második helyet szerezte meg az egyéni versenyben. De valójában szenzációs volt minden versenyzőnk számára ez a hétvége. Kezdve kenus lányaink, Lakatos Zsanett és Takács Kincső szereplésével, folytatva Kövér Mártonnal, aki pályafutása során először duplázni tudott, egyéniben és Dóczé Ádámmal párosban is nyert. Csay Renáta Bara Alexandrával ismét nagy fölénnyel nyerte meg a női párost, és Boros Adrián egyéni ezüstérme után Solti Lacival tett csodát párosban azzal, hogy legyőzték a dél-afrikai duót. Titkon én a dobogóra vártam őket, de minden elképzelésünket felülmúlták ezzel az eredménnyel. Ez a győri verseny valóban minden idők legjobb világbajnoksága volt, és nem csak az eredmények tekintetében. A szervezés, a televíziós közvetítés is magas színvonalú volt, és a közönségről is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni” – értékelt Weisz Róbert, a felnőtt szakág edzője.

„Az utánpótlás korosztály is minden idők legjobb szereplését nyújtotta, hiszen minden számban érmet szereztek versenyzőink. Valójában nem akarok senkit sem kiemelni, hiszen szívem szerint minden versenyzőnket egyenként kiemelném, mert mindenki a maximumot nyújtotta a három nap során. Volt, aki ájulásig versenyzett, volt, aki nagyon nagy fölénnyel nyerte meg a versenyszámát, tényleg olyan teljesítményeket hoztak ki magukból a fiatalok, ami példaértékű mindenki számára. Ráadásul mostoha körülmények között érték el mindezt, hiszen ilyen vízen nem nagyon versenyeztek még, de az edzőtáborban kezdték megszokni a helyzetet, és tökéletesen felkészültek erre a versenyre. A közönség pedig egyenesen fantasztikus volt, nélkülük nem élhettünk volna át ilyen csodálatos hétvégét” – mondta Hüttner Csaba, az utánpótlás csapat vezetőedzője.

Váczi Anita megszerezte a kajaksport első paralimpiai kvótáját

Péntek délután megszületett a magyar kajak-kenu első paralimpiai kvótája: Váczi Anita a KL1-es kategóriában az ötödik helyen zárt, amely riói indulói helyet ért. Emellett az épek között még három magyar egység jutott be a vasárnapi finálékba.

Ami nem sikerült a parakenus uraknak, az összejött a hölgyek között. Váczi Anita a KL1-es kategóriában az ötödik helyen zárt, és ezzel megszerezte a magyar kajak-kenu csapat első paralimpiai kvótáját.

„Kemény futam volt, de sikerült életem legjobb idejét menni – mondta boldogan Váczi Anita. – Végre mindent meg tudtam csinálni, amit elterveztünk, amit kértek tőlem. A rajtom kirobbanó volt, a negyedik bójáig csak az erőre figyeltem, és még utána is rá tudtam tenni. Az utolsó negyven-ötven méteren már alig kaptam levegőt, de kizártam mindent, és megszereztem a kvótát. Nagyon boldog vagyok!”

A délutáni programban az épek között még három magyar egység szállt vízre és jutott be a fináléba. C-1 500 méteren Korisánszky Dávid a harmadik helyen zárt, ám mint elárulta, még maradt benne a fináléra.

„Szorosabb lett ez a verseny, mint gondoltam. Úgy képzeltem, hogy másodikként fogok továbbjutni, de lényeg, hogy megvan a finálé. Az elején talán sokkal nagyobb fordulat kell tőlem, talán ott még maradt bennem. Hogy mi lesz a fináléban? Egy biztos, nyomok egy kamikazét, beleadok mindent, ami a csövön kifér” – mondta Korisánszky Dávid.

Férfi K-1 500 méteren Hufnágel Tibor futamgyőzelemmel jutott be a döntőbe, és a teljesítménye alapján a dobogót sem tartja elképzelhetetlennek.

„Szerettem volna a döntő előtt egy maximális pályát menni, és ez úgy, ahogy sikerült is. Az elején szeretnék még javulni egy kicsit, mert úgy érzem, az utolsó kétszáz méterem elég erős ebben a mezőnyben. Ha minden összejön, akkor képes leszek a dobogón zárni” – mondta Hufnágel Tibor.

A K-2 500 méter középfutamában rajthoz álló Hérics Dávid és Somorácz Tamás is futamgyőztesként jutott be a fináléba, a fiúk nagyon meggyőző teljesítményt nyújtottak, de abban egyetértenek, hogy képesek lehetnek az éremszerzésre.

„Rendben volt ez a középfutam, talán a rajtban még maradt bennünk egy kicsi. Somi 170 méterrel a cél előtt hoppolt, ami jó volt, mert az utolsó százon már nem kellett akkorát menni. Nem adtunk ki mindent magunkból, olyan kilencvenöt százalékos volt ez a pálya” – vélekedett Hérics Dávid.

„Jó pályát mentünk, de ez még valóban nem volt a maximum. Maradt még az elejében, a közepében és a  végében is” – tette hozzá Somorácz Tamás.

A holnapi versenynap A-döntői 10.26 perckor rajtolnak, a futamokat az M4 Sport élőben közvetíti majd.

Ismerje meg a mi világunkat! A világbajnokság magyar versenyzői, adatai, percrekész eredményei és apró kulisszatitkai egy helyen!

Noé Bálint nyolc érmet nyert a hétvége során

A hétvégén az Európa-bajnoki indulás volt a tét a szolnoki ifjúsági és U23-as országos bajnokságon, amelyen a nagy magyar sikerrel záruló montemor-o-velhói világbajnokságon szereplő kajakosok és kenusok is rajthoz álltak.

Múlt hétvégén még Portugáliában, a világbajnokságon szerepelt az utánpótlás korosztály krémje, ahol a fiatalok ismét éremesővel kényeztették el a sportágat és a szurkolókat. Most hétvégén pedig már Szolnokra összpontosult a figyelem, hiszen a szeptemberi Európa-bajnoki indulás jogáért küzdöttek meg utánpótlás versenyzőink. A verseny hozott papírforma eredményeket, nagy meglepetéseket és hihetetlen egyéni teljesítményeket is.

„Hogy a mostani országos bajnoksághoz mennyire közel volt a világbajnokság időpontja, azt több versenyzőn is érezni lehetett. A Portugáliában szereplő kajakosok és kenusok közül többen is fáradtak voltak, próbálták túlélni ezt a hétvégét – mondta Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző, aki azonban több jó és látványos eredményt is ki tudott emelni a hétvégéből.

Többek között Csontos Csaba győzelmét K-1 1000 méteren, a Majercsik Szabolcs, Czompa Tibor első helyét K-2 500 méteren, Bodonyi András egyéni eredményét és Petkó Andrással alkotott párosukat, Khaut Kristófot, aki úgy tűnik, kezd magára találni egy rosszabb időszak után, a KSI-s párosokat (élükön Racskó Fruzsinával), Birkás Balázst, aki továbbra is magas színvonalat nyújt, és Pupp Noémit, akinek sikerült csapattagságra váltani idei jó formáját. A legnagyobb dicséretet azonban Noé Bálint könyvelhette el, aki tíz számban szerepelt, s nyolcban érmet is tudott nyerni.

A csapathirdetéssel azonban egyelőre még vár a vezetőedző. „Szeretném megvárni a maraton válogató eredményeit, hiszen, aki Győrben indul, nem vehet részt ezen az Európa-bajnokságon. Tudom, hogy nagy élményt jelent hazai világversenyen szerepelni, de azért bízom benne, hogy olimpiai számokban Eb-indulást szerző versenyzőink nem fognak visszalépni a maratoni indulás lehetőségéért – mondta Hüttner Csaba, aki a csapatkijelölésnél az eddig megszokott elveket tartja szem előtt, vagyis azt, hogy mindenki lehetőséghez jusson nagy nemzetközi versenyen.

Az Európa-bajnokságon nem az éremhalmozás lesz a cél, hanem az, hogy jól menedzseljük a második vonalat is. A magyar kajak-kenu sport ereje abban rejlik, hogy minél több versenyzőt mozgat meg, minél több tehetségnek ad lehetőséget arra, hogy megmutassa magát. Az élversenyzőinknek is hosszú távon szüksége van a második vonalra, jó edzőpartnerek, kemény riválisok nélkül ugyanis sosem működött ez a sportág. Ezért is szükség van arra, hogy minél szélesebb legyen ez a minőségi bázis

 Míg az ifjúsági és U23-as korosztály a montemor-o-velhói világbajnokságon gyűjti az érmeket ezen a hétvégén, a gyerek, kölyök és serdülő korcsoport képviselői a „mini-világbajnokságnak” is beillő Kolonics György emlékversenyen, a sukorói országos bajnokságon mérik össze tudásukat. A mezőny hatalmas, több mint 1800 gyerek rajtol a hétvégi viadalon, amelyre 4200 nevezés érkezett!

Ha meleg és hőségriadó, akkor irány a vízpart! Jó programot szolgáltathat ezen a hétvégén a sukorói gyerek, kölyök és serdülő korcsoport számára kiírt országos bajnokság, amelyen szinte túlzás nélkül napkeltétől napnyugtáig zajlanak majd a küzdelmek.

„Feszített lesz a hétvége – mondta Kovács Tamás, a három korosztály szakmai koordinátora. – Pénteken főként a serdülők jutnak szóhoz, már döntőket is rendezünk számukra, szombaton reggel nyolctól napnyugtáig bonyolítjuk majd a futamokat, míg vasárnap a gyermek és kölyök korcsoport számára a hosszú távú versenyeket és a váltót rendezzük meg. Az eseményen több mint hetven egyesület szerepel, összességében 4200 nevezést adtak le a csapatok.”

A tavalyi évhez hasonlóan ezen a hétvégén is átadják a két esztendővel ezelőtt tragikus balesetben elhunyt Csernák Orsolyáról elnevezett vándorserleget, amelyet az U14-es korosztály K-1 500 méteres versenyében győztes női kajakos vehet át a Csernák szülőktől. És gazdára találnak a WebEye piros hajói is, az U14-es korcsoportban a diákolimpia és a magyar bajnokság összesített eredményei alapján a legjobban teljesítő lány és fiú kajakos, valamint kenus nyeri el az értékes sporteszközöket.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség az eseményen megnyitja a Kajak-Kenu Shop sátrát, amelyben érdemes lesz körülnézni, hiszen többféle termékkel (sapkával, kulaccsal, bögrével, esernyővel, táskával, kitűzővel, karkötőkkel, stb.) várják majd a vásárlókat.

40 milliós kárt okozott a vihar

2 évvel a pusztító dunai árvíz után most a szerdai vihar okozott súlyos veszteségeket a kajak-kenu sportágnak. Igaz, ezúttal nem a klubokat érték komoly károk, hanem a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) központi bázisát, a Csepelen található Kolonics György Vízisport Központot. Megsemmisült jó néhány válogatott versenyző hajója és több épület is megrongálódott.

A Gubacsi híd lábánál található vízitelep mindössze 5 éve épült fel, ráadásul a válogatott versenyzők központi bázisán az elmúlt hónapokban jelentős bővítés történt, a tegnapi vihar tehát a legrosszabbkor csapott le. Összesen négy fát csavart ki gyökerestül az orkán erejű szél, ezek közül két óriási jegenye a szomszéd telekről dőlt át a kajak-kenu telepre. Az udvari tárolókban tartott milliós értékű versenyhajók jelentős része használhatatlanná vált.

„Sajnos megsemmisült a bakui győztes Dudás Miklós- és a kenus Nagy Péter hajója, valamint az Európa Játékokon nyertes férfi egység vadonatúj négyese is – mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára. – Jelentősen megrongálódott a műhely teteje és ráesett egy fa az új épület áramelosztójára is, így a telepen jelenleg nincs áram. Ez utóbbi probléma remélhetőleg péntekre megoldódik és utána megkezdődhet az épületek helyreállítása.”

Csütörtökön egész nap zajlott a kármentesítés a telepen. A munkában a profi szakemberek mellett részt vett a központban edzőtáborozó világbajnok kenupáros, Vasbányai Henrik és Mike Róbert, valamint az MKKSZ valamennyi férfi munkatársa is.

„A legfontosabb, hogy a válogató előtt álló sportolóink felkészülése nincs veszélyben, a szövetség a tartalék hajóiból tudott megfelelő sporteszközt biztosítani a számukra. A tönkrement hajókat ennek ellenére minél előbb pótolnunk kell és a megrongált épületeket helyreállítását is elkezdjük. ” – tette hozzá Schmidt Gábor.

Az MKKSZ-nek a hajókra és az épületekre is volt érvényes biztosítása, így a szövetség bízik abban, hogy a körülbelül 40 millió forintos kárt a biztosító megfizeti majd

Duplázások napja

Homonnai Luca duplázott: K-1 500 és 200 méteren is nyerni tudott a 2. ifjúsági és U23-as világbajnoki válogatóversenyen. A csepeli kenus Moldován Milán számára is két aranyérmet hozott a nap: egyesben, valamint Koleszár Zoltánnal párosban is a dobogó legfelső fokára állhatott fel Szegeden.

A pénteki viharos időjárás után jó időben, ideális körülmények között tudtak vízre szállni ifjúsági és U23-as versenyzőink a szegedi világbajnoki válogatóversenyen.

Az ifjúsági mezőnyben a lány kajakosoknál Homonnai Luca duplázni tudott, magabiztosan, döntő fölénnyel nyert K-1 500 és 200 méteren. Az U23-as korosztályban Bodonyi Dóra ismét bebizonyította, hogy jól felkészült erre az idényre, jó idővel (1:48) nyerte meg a K-1 500 métert a győri Takács Tamara előtt. K-1 200 méteren nagy csata volt az elsőségért, ám papírforma eredmény született: az elmúlt idényhez hasonlóan ismét Lucz Dóra diadalmaskodott. A női kenusoknál ifiben Nagy Bianka, az U23-asok között Takács Kincső lett első, utóbbi láthatóan sokat fejlődött technikailag az elmúlt szezonhoz képest.

A férfi kajakosoknál ifi K-1 1000 méteren ismét Kopasz Bálint volt a leggyorsabb, aki taktikailag és technikailag is kiválóan versenyzett, míg párosban a nagy esélyes Mayer Keán, Béke Kornél duó zsebelte be az aranyérmet. Az U23-asok ma K-2 1000 méteren szerepeltek: a számot kiemelkedő, 3:07-es idővel a felnőtt válogatón második helyen záró Noé Zsombor, Vass Péter kettős nyerte meg, ám Noé Bálint és Ilyés Róbert párosa is alig maradt el a győztes egységtől.

Kenuban az ifjúságiaknál Ludasi Róbert versenyzője, Moldován Milán volt a nap embere, aki egyesben és Koleszár Zoltánnal párosban is nyert ezer méteren. Az U23-asoknál pedig Viola Viktor és Fekete Ádám bátor taktikával lepte meg a mezőnyt és győzte le az esélyesebbnek tartott Forgó Christopher, Petkó András kettőst.

“Az időjárás is kedvezett a nagy eredményeknek, hiszen pont jó, tolós hátszél volt egész nap, de ettől függetlenül is kiemelkedő időeredményeket, teljesítményeket láthattunk egész nap. Az ifjúságiak mezőnyében Homonnai Luca két számban is a mezőny fölé nőtt, Bodonyi Dóra is nagyon jó időt lapátolt az U23-asoknál, míg a férfiaknál Kopasz Bálint, valamint a Mayer Keán, Béke Kornél kettős is megmutatta, hogy képes kiemelkedni a korosztályából. Az U23-as párosok döntője nagy csatát, és csúcseredményt hozott, hiszen a győztes Noé Zsombor, Vass Péter, valamint a második helyen záró Noé Bálint, Ilyés Róbert kettős is 3:07-es időt ért el. Itt, a Maty-éren eddig csak a Benkő, Beé páros tudott 3:07-es időt lapátolni olimpiai válogatóversenyen. A kenusoknál Moldován Milán nagyon jó, egyenletes teljesítményt nyújtva két számot is megnyert, tetszett a Viola Viktor és Fekete Ádám meglepetés-versenyzése is, míg a nőknél kiemelném Takács Kincsőt, aki technikailag sokat lépett előre, dinamikusabban, hosszabban evez, ami meg is hozza számára a jó eredményeket.”

A nap során rendezték meg a parakenusok első vb-válogatóját is. Kenu LTA-ban Geri Dániel, A-ban Suba Róbert (ők ketten egyedüliként álltak rajthoz kategóriájukban), míg TA-ban Horváth Gyula nyert. A férfi kajakosoknál TA-ban és LTA-ban Bencze János volt a leggyorsabb, A-ban pedig Juhász Tamás könyvelhetett el győzelmet. A nőknél egyedül versenyzett kategóriájában Szabó Melinda (kenu LTA), Tóth Julianna (kenu TA), valamint Váczi Anita (kajak A), míg a kajak LTA-ban Szabó Melinda, Fehér Annamária lett a sorrend.

Kerékpár, 16 előfutam és a piros hajók

Hogy miért jó diákolimpián indulni? Mert noha győztes nem mindenkiből lehet, szinte mindenkinek jut egy szép pillanat, egy jó sztori, egy klassz élmény a vízen és a vízparton. Hogy miért jó diákolimpián indulni, arról az idei mezőny nagysága is tanúskodik: rekordrészvétel lesz Sukorón.

„Hogy mi jut eszembe az én első diákolimpiámról? Akkoriban még úttörő olimpiának hívták, minikajakosként, 13 évesen álltam rajthoz, s a futamom előtt az egyik klubtársam, bizonyos Gyulay Zsolt odavetette nekem: érdemes hajtani, mert a győztes kerékpárt kap. Hát én nagyon küzdöttem azért a bringáért, amivel persze – mint később kiderült – Gyuzsó csak viccelt. Én pedig természetesen bevettem a poénját, így az a diákolimpiai siker, az élmény és a megálmodott bicikli még mindig ott motoszkál a fejemben” – mondta olimpiai bajnok kajakosunk, Dónusz Éva, aki szakmai koordinátorként és anyaként is ott lesz a parton, hiszen kislánya is rajthoz áll élete első komoly versenyén, a diákolimpián.

És Sukorón igazi pezsgés lesz! Péntektől vasárnapig zajlanak majd a futamok, példának okáért lesz olyan versenyszám is, amelyre 140 nevezés érkezett, így 16 (!) előfutamot tartanak.

„Az idén változtatottunk a versenyrendszeren, a kiírás szerint mindenkinek kötelező egyesben is rajthoz állni, ez a felnőtteknél már évek óta követelmény, de szerintem a gyerekek számára sem jelent nagy gondot, hogy egyéniben is megmutassák magukat – mondta Csabai Edvin, a szövetség szakmai igazgatója. – Korábban ez a korosztály kétezer méteren versenyzett, most az U14-es korcsoporttól indulva a részvevők már az olimpiai számokban állnak rajthoz, míg a serdülők kétszáz méteren is megmérettetik magukat. Pénteken, szombaton és vasárnap délelőtt az igazolt versenyzők szerepelnek az iskoláikat képviselve, míg vasárnap délután a szabadidős sportolók állnak rajthoz.”

És érdemes lesz most is hajtani – no ezúttal sem egy bicikliért –, hiszen az U14-es korcsoport versenyzői számára ismét megnyerhetőek lesznek a piros WebEye vándorhajók. Ebben a korcsoportban a diákolimpia K–1 1000 méteres versenyén, valamint a kölyök magyar bajnokságon K–1 1000 méteren és K–1 4000 méteren győztes fiú és lány kajakos, valamint kenus kap egy-egy piros hajót.

Pécsen indult A Sport Legyen a Tied! program

A program lényege, hogy minden megye egy-egy sportlétesítményében 22 sportág egy időben tart bemutató eseményt. A rendezvényre a környék oktatási intézményei szervezetten viszik el tanulóikat, akik így könnyebben választhatják ki a hozzájuk legközelebb álló sportágat.

A sportágválasztásban segítő program a Sportért Felelős Államtitkárság kezdeményezésére a sportági szakszövetségek, köztük az MKKSZ közreműködésével jött létre. A kezdeményezés fő célja a toborzás, így a programban részt vevő sportágak, a 16 kiemelt sportág, az 5 látványsportág, valamint a tollaslabda utánpótlásbázisa sokat fejlődhet a következő hónapokban.

„A program ma indult Pécsett, egészen októberig tart és még 19 másik kiemelt helyszínre, főleg megyeszékhelyekre fog ellátogatni – mondja Csabai Edvin, az MKKSZ szakmai igazgatója. – Alapvetően nehéz a mi természetközpontú sportágunkat egy tornaterembe bevinni, de mi elég komoly installációval készültünk. Kajakos ergométeren lehet standunkon versenyezni, az elmúlt évek nagy győzelmeit mutatjuk meg a kivetítőn a srácoknak és sportág-népszerűsítő anyagokkal is készültünk, valamint a helyszíneken a klubjaink is bemutatkoznak.”

A kezdeményezés fő célja az is, hogy a rendezvényre kilátogató diákok ne csak a sportágakat, hanem azokat a lakóhelyükhöz közeli egyesületeket is megismerhessék, melyekben elkezdhetik a kiválasztott sportágat. A Sport Legyen a Tied! program a következő 6 napban Szekszárdra, Nyíregyházára, Miskolca és Salgótarjánba is ellátogat.

A győztes prezi

Múlt szombaton döntött az Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) igazgatótanácsa arról, hogy Szeged rendezheti meg a 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságot. A magyarok jól kidolgozott, érzelmekre ható prezentációval álltak elő.

Mint arról már korábban beszámoltunk, Szeged nyerte el a 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokság rendezési jogát a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség igazgatótanácsának marrákesi ülésén.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség ismét erős prezentációval készült, amelyben megmutatta milyen háttérrel (államilag támogatott költségvetéssel), lehetőségekkel (edzőtáborozási lehetőségek a külföldi versenyzők számára, részvételi hozzájárulás), megújult pályával (új híd és megújult hajóház), a hagyományokhoz híven profi televíziós közvetítéssel, valamint körülbelül 50 ezres közönséggel várja majd a csapatokat a Maty-érre.

Hétfőn már vízre szállnak

Jövő héten vízre teszi a hajóját az EDF DÉMÁSZ-Szegedi VE összes válogatott versenyzője. Nádas Bence már február 20-án elutazott Dél-Afrikába Hüvös Viktor csoportjával, a többiek, köztük Kárász Anna és Vajda Attila is, március elsején Portugália felé veszik az irányt.

Montebelóba egy nyolc fős csapat utazik ki két edző, Kovács László és Sík Márton vezetésével, később pedig Csamangó Attila és Boldizsár Gáspár is csatlakozik a stábhoz. Az egyesület keddi szegedi sajtótájékoztatóján Sík Márton szakmai vezető elmondta, újdonság és nagyszerű lehetőség, hogy a válogatott versenyzők nagy része egy helyszínen dolgozik majd.

Jó hír, hogy decemberi trombózisa után Vajda Attila lassan újra teljes erőbedobással edzhet, hiszen orvosi engedéllyel elkezdte a kocogást, néhány hete pedig már a kenu ergométert is használhatja.

„Minden eltervezett téli munkát el tudtam végezni, így megfelelő erőállapotban érzem magam. Az ergométeren nem voltak fájdalmai, hatékonyan tudtam dolgozni. Nyolcvan százalékban azt a mozgást modelleztem, amire majd a vízen is szükség lesz. Terhelhetőség szempontjából úgy érzem, százszázalékos állapotban vagyok. Várom már a portugáliai edzőtábort, hiszen ismerem a helyszínt, szerintem Európán belül a legbiztosabb választás. Nagy vízfelületen tudunk majd edzeni, egy minden igényt kielégítő edzőcentrum áll a rendelkezésünkre konditeremmel és wellness-részleggel. Tíz kilométeres körzetben nincs semmi, így csak a sportra kell koncentrálnunk.” – – mondta az olimpiai bajnok kenus.

A szegediek közül Kárász Anna lehet a legfelszabadultabb, hiszen a kétszeres felnőtt világbajnok versenyző hétfőn leállamvizsgázott.

„ Nagyon örülök, hogy sikerült az államvizsgám, innentől teljes erővel az edzésekre készülhetek – mondta Kárász Anna. Az influenza miatt hagytam ki edzéseket februárban, de most már semmi nem hátráltat. Régen vártam már ennyire a vizes edzéseket, úgyhogy Kovács László bármekkora penzumot is ír elő, örömmel teljesítem. 2015-ben nagyon erős lesz a női mezőny, hiszen klasszis versenyzők térnek vissza a vízre, ezért is fontos, hogy Montebelóban minőségi munkát tudjunk végezni. Bízom benne, hogy jól sikerül az edzőtábor és nyáron csúcsformában versenyzek majd.”

Erős mezőnyben a magyar szervezők

Az utóbbi három gyorsasági vb szervezői szállnak harcba azért, hogy megrendezhessék a sportág 2019-es kvalifikációs világbajnokságát. Az utoljára 2011-ben bizonyító magyarok mellett az eseményre bejelentkezett Duisburg és Moszkva is, a német város 2013-ban, az orosz főváros pedig tavaly adott otthont a nemzetközi gyorsasági mezőnynek.

Hivatalosan tegnap jelentette be a Német Kajak-Kenu (DKV) szövetség elnöke, Thomas Konietzko, hogy Duisburg is megpályázza a 2019-es kvalifikációs világbajnokságot.

„Nagyon erős a mezőny, hiszen 2019-ben világbajnokságot rendezne Magyarország és Oroszország is” – idézte Thomas Konietzkot a DKV honlapja.

Duisburgban eddig öt alkalommal volt gyorsasági világbajnokság, az utolsó nem egészen 2 éve. A német szövetség elnöke ennek ellenére lát esélyt arra, hogy 2019-ben is befutó lehet pályázatuk.

„Mellettünk szólhat, hogy Duisburgban mindig kiváló a szervezés, egy olimpiai kvalifikációs világbajnokságon pedig nagyon fontos, hogy reális körülmények között legyenek a versenyek lebonyolítva – tette hozzá a DKV elnöke, aki elárulta azt is, hogy a rendezvény arcának felkérték a négyszeres olimpiai bajnok kajakost, Katrin Wagner-Augustint.

A 2011-es magyarországi világbajnokságot a nemzetközi mezőny és az ICF is minden idők legjobb kajak-kenu versenyeként tartja számon. Négy éve a döntők három napja alatt több mint 50 ezer szurkoló fordult meg a szegedi Maty-éren, a televíziós közvetítésének színvonala pedig azóta is etalonnak számít.

„A 2006-os és a 2011-es szegedi vb számunkra nagyon jó referencia. Már most megvannak a megfelelő garanciáink arra, hogy 2019-ben is jó hangulatú világbajnokságot rendezhessünk itthon. A kormány már tárgyalt arról, hogy támogatná a magyarországi szervezést és a napokban jártunk Dr. Baráth Etelével az MTVA vezérigazgatójánál, Szabó László Zsoltnál is, aki biztosított minket arról, hogy a televíziós közvetítés lebonyolításában a közmédia 2019-ben is partnerünk lesz, ha újra lehetőséget kapunk egy kvalifikációs világbajnokság megszervezésére. Minden elkövetünk azért, hogy egy jó pályázattal helyt álljunk az erős mezőnyben” – mondta Schmidt Gábor, a 4 évvel ezelőtti magyarországi felnőtt vb szervezőbizottságának vezetője, az Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára.

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség igazgatótanácsa március 21-én a marokkói Marrakeshben ülésezik, és ott dönt arról, hogy melyik ország rendezheti meg az olimpiai kvalifikációs gyorsasági világbajnokságot 2019-ben.

Dunaújvárosi Hírlap: Olimpiai bajnokkal edzhettek a kicsik

1,10. oldal

*ÉLMÉNY A kajakos Szabó Gabi látogatása

Dunaújváros (gp) – A Dunaferr SE kajakkenusaihoz látogatott tegnap a klub korábbi sportolója, az olimpiai bajnok kajakos, Szabó Gabriella.

Izgatott várakozás előzte meg Szabó Gabi érkezését a dunaújvárosi gyerekek körében, aki a szakosztály által életre hívott példakép sorozat negyedik vendége volt szerdán délután. Ráadásul nem ismeretlen helyre érkezett, mint mondta: sokat jelentett pályafutása során az a két esztendő, amit a Dunaferr SE színeiben töltött el, ebben az időszakban szerzett a pekingi olimpián ezüstérmet.
(…)

Olimpiai bajnokkal edzhettek a kicsik

Szerény példakép

SportFM: Kajak-kenu: Abrahám Attila: “Az MKKSZ jól mérlegelt annak idején.”

A múlt héten hazatért Csipes Tamara, aki 2012 őszén döntött úgy, Ausztráliában folytatja pályafutását. A négyszeres világbajnok kajakos édesapjával, az olimpiai bajnok Csipes Ferenccel készül – valószínűleg korábbi klubja, a G4S-Honvéd színeiben.
(…)

http://www.sportfm.hu/kajak-kenu-abraham-attila-az-mkksz-jol-merlegelt-annak-idejen/

Kajak-kenu sport: Dusi – magyar kalandorok Dél-Afrikában

Először vett részt magyar páros a roppant nehéz dél-afrikai versenyen, a Dusi maratonon. A háromnapos, 120 kilométer hosszú viadalon az FTC kajakosa, Máthé Gábor és a Tolna Vízmű Kajak-kenu SE versenyzője, Boros Adrián több mint 800 indulóból a 69. helyen végzett.

120 kilométer a Msunduzi folyón. Embert próbáló szakaszok, zúgók, sziklák és meredek hegyek, amelyek megmászása – kajakkal a kézben – több mint durva feladat. Nos, erre vállalkozott két magyar versenyző, Máthé Gábor és Boros Adrián, akik első magyar párosként vettek részt az eseményen, amely hatalmas élményt jelentett számukra.

http://www.kajakkenusport.hu/hir/2014/02/18/dusi_magyar_kalandorok_del-afrikaban.html

Molcsapat kajak blog: Kozák Danuta: Együtt döntjük el, meddig is feszítsük a húrt

A kétszeres olimpiai bajnok kajakos Kozák Danuta az év eleji felkészülés közepén tart, de már „vágja a centit”, hiszen márciusban Portugáliába utazik edzőtáborba. Bízik benne, hogy ott már nem „csak” az úszás, futás, súlyzózás szerepel a programban, hanem végre vízre szállhat.

„Jelenleg is készülünk a portugáliai edzőtáborra, az estéim nagy részét töltöm „sakkozzál”. Természetesen nem akarok sportágat váltani, és nem a hagyományos módon „játszom, inkább a táskámat próbálom a leggazdaságosabb módon megtölteni minden apró zug kihasználásával” – mondta az UTE klasszisa arról miként készül az edzőtáborba.
(…)

http://molcsapat-kajak.blog.hu/2014/02/16/kozak_danuta_egyutt_dontjuk_el_meddig_is_feszitsuk_a_hurt

Dunakanyar Hír24: Újjáélesztenék Szobon a kajak-kenuzást

Kammerer Zoltán többszörös olimpiai bajnok szervezi, hogy a Dunakanyarban tömegsporttá váljon az evezés.

Nemcsak Szobon, hanem minden vízparti településen érdemes a sportág újjáélesztésén, fejlesztésén gondolkodni, érdemes kihasználni a természeti adottságokat – vallja a Váci Kajak Kenu Baráti Kör képviseletében dolgozó olimpikon.

Gyerekek tömegsportja legyen

A vaconline.hu beszámolója szerint Remiczky Zoltánnal, Szob polgármesterével a héten egyeztetett, mert szobi az ország egyik legideálisabb vízi telepe, ahová az ipolysági településekről is sok gyermeket várnak. A Vácon született és Gödön élő Kammerer Zoltán elmondta, minden környékbeli oktatási intézménnyel felveszik a kapcsolatot, hiszen nemcsak élsportolókat szeretnének nevelni, hanem megalapozni a tömegsportot.

Sporttelep és pályázati lehetőség

A szobi polgármester örömmel fogadta a kezdeményezést, amelyhez a város biztosítani tudja a sporttelepet. A sportegyesület megalakulását követően a szövetségnél lehet pályázni olyan forrásokra, amelyekből európai színvonalú vízitelepet építhetnek.

http://dunakanyar.hir24.hu/sport/2014/02/16/ujjaelesztenek-szobon-a-kajak-kenuzast/

Zetapress.hu: Dacolunk a mínuszokkal

Repkedő mínuszok ide, befagyott tavak oda, február 8-án szombaton az Aquaworld Budapest Élményfürdőben megrendezi első idei hivatalos versenyét az MKKSZ. A Kajak-ergométeres és Medencés Sárkányhajó Kupán több olimpia-, és világbajnok is „vízre száll”, köztük Dombi Rudolf, Vad Ninetta, Beé István, valamint rengeteg jól felkészült sárkányhajó-csapat is.
(…)

http://www.zetapress.hu/sport/47844

Magyar Nemzet Online: Abu-Dzabiban hódít a magyar kajak-kenu

Szokatlan, új helyszínen edz?táborozik márciusban Fábiánné Rozsnyói Katalin kajakos csoportja, Kammerer Zoltánék Abu-Dzabiban gy?jtik a kilométereket, a Jasz-szigetet körülölel? csatornákban, csupán néhány méterre a Jasz Marina nev? Formula 1-es pályától. Négy héten át ?k lesznek a sztárvendégek ott, ahol a Grand Prix idején Sebastian Vettelre, Fernando Alonsóra szegez?dnek a kíváncsi tekintetek.

Két hete jelentetett meg egy jópofa világtérképet az egyik tekintélyes amerikai netes gazdasági lap, a Business Insider. Az országok neve helyett az a tevékenység szerepel, amelyben az adott állam a legjobb nemzetközi összehasonlításban. Magyarország e szerint a kajak-kenu országa – aminek már az Egyesült Arab Emírségekben is híre ment, a gazdag arab monarchia kajak-kenuban (is) felvette a kapcsolatot Magyarországgal. Bártfai Krisztián volt az összeköt?. A korábbi kajakos immár két és fél éve Abu-Dzabiban él, s miután felderítette a terepet, arra gondolt, a helyszín tökéletesen megfelelne edz?táborozásra. „500 kilométer csatorna, lagúna szeli át Abu-Dzabit, ebb?l 25 kilométer a Jasz-szigetet öleli körül. Szélvédett terület, a mangrovemocsár mentén ráadásul természetes növényzet borítja a partot. Egyik itteni ismer?söm vízitúrákat szervez ide, arra gondoltam, versenyz?knek is ideális terep lehetne” – avatott be a gondolataiba Bártfai Krisztián.
(…)

http://mno.hu/sport/abu-dzabiban-hodit-a-magyar-kajak-kenu-1206768

Magyar Nemzet Online: K?bán visszatért, és olimpiát akar nyerni

K?bán Rita visszatalált a kajak-kenuhoz. Nem bánja a lovassportban, állattenyésztésben eltöltött tizenkét éves kitér?t, de életének azt a szakaszát lezárta. Újra a kajak tölti ki a napjait, immár edz?ként. S ebben a szerepkörben is a csúcsra tör. Kétszeres olimpiai bajnokként nem is kérdéses, hogy számára ez mit jelent. Az MTK kajak-kenu szakosztályának népszigeti vízitelepén beszélgettünk. K?bán Rita kedves, barátságos, személyisége nyugalmat áraszt.
(…)

http://mno.hu/sport/koban-visszatert-es-olimpiat-akar-nyerni-1206000

Inforádió: Stratégiát készítenek a vízi turizmus terjesztéséért

Átfogó stratégiát készített a Magyar Kajak-kenu Szövetség és néhány partnerszervezte a vízi turizmus terjesztésér?l. Az egyik cél, hogy a hétéves uniós ciklus végére az ország vízitúra megállóhelyei közelítsenek a nyugat-európai szinthez. Farkas Dávid kérdezte a tanulmány egyik készít?jét Antal Ferencet.

SportGéza: Egy világtérképen Magyarország a kajak-kenu hazája

Egy meglehet?sen régi térképet kapott fel a Business Insider nev? amerikai gazdasági lap, ami a világ országait az alapján tünteti fel, hogy miben a legjobbak a világon. A magyar kajak-kenu szövetség azonnal lecsapott rá, hiszen Magyarországot a térkép kajak-kenus országként mutatja, mivel ebben vagyunk a legjobbak a világon, szól az érv.
(…)

http://sportgeza.hu/kajakkenu/2014/01/12/egy_vilagterkepen_magyarorszag_a_kajak_kenu_hazaja/

Samsungsport.hu: Biztató jelek kajak-kenusainknál: bombaformában vannak legjobbjaink!

Hétf?t?l csütörtökig a tatai edz?táborban vendégeskedett a magyar kajak-kenu válogatott, hiszen a csapat a hagyományos téli felmér?jén vett részt. A programban volt futás, kondi és úszás is, a pár nap alatt születtek meglep? és kevésbé meglep? eredmények.

A hölgyeknél a dunakeszis Lucz Dóra, a férfiaknál a gy?riek kenusa, Nagy Péter is duplázni tudott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség négy napos téli felmér?jén a tatai edz?táborban. Lucz Dóra úszásban és a 6×400 méteres futásban bizonyult a legjobbnak, a Cooper-teszten a gy?ri Takács Tamara érte el a legjobb produkciót, míg kondiban, vagyis fekve nyomásban és mellhez húzásban toronymagasan Douchev-Janics Natasa emelkedett ki a mez?nyb?l. A n?i felmér?nek érdekes „párharca” lett, két olimpiai bajnokunk, Kozák Danuta és Szabó Gabriella szinte azonos eredményeket ért el. Kozák a Cooper-futásban ugyan 33 métert „vert” Szabóra, és az er?felmér?n is minimálisan jobbak lettek a mutatója, a 100, 50, majd újabb 50 méteres úszásban tizedmásodpercre azonos eredményt értek el, míg a 6×400 méteres futásban mindössze egy tizeddel Szabó ért el jobb eredményt.

http://www.samsungsport.hu/vizisportok/20131214/biztato-jelek-kajak-kenusainknal-bombaformaban-vannak-legjobbjaink/

Telesport.hu: A kajak-kenu 13,4 milliárdot kap 2020-ig sportágfejlesztésre

A magyar kajak-kenu sport 2020-ig összesen 13,4 milliárd forint állami támogatást kap sportágfejlesztésre.

Ezt Simicskó István sportért és ifjúságért felel?s államtitkár jelentette be azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelynek keretében Baráth Etelével, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökével aláírta az err?l szóló megállapodást.

Az államtitkár hozzátette: ebb?l az összegb?l idén 1,322 milliárdot kap a sportág, melyet 2014. június 31-ig lehet felhasználni. Ezen belül 210 millió jut szakmai feladatokra, 986 millió létesítményfejlesztésre, 126 millió pedig a kiemelt edz?i programra.

Simicskó István azt is elmondta, hogy kiemelt állami fizetésben részesül? 154 edz?b?l 24-en, míg a sportcsillagok ösztöndíját kapó 111 fiatalból 31-en kerülnek ki a kajak-kenu sportágból.

http://www.telesport.hu/Hirek/2013/12/12/13/A_kajak_kenu_13_4_milliardot_kap_2020_ig_sportagfejlesztesre.aspx

zaol.hu – Köszönet a sok-sok segítségért

Tatabányán a Gyémánt- Hódy Sport Sárkányhajó versenyt rendezett, ahol a kanizsai sárkányhajósok is szerepeltek többek között.

http://zaol.hu/olvaso/koszonet-a-sok-sok-segitsegert-1587582

Telesport.hu – Az év legjobb kajakosai

A magyar sport szövetségek idén is megszavazták sportáguk legjobbjait. A kajak-kenusok közül idén Vajda Attila (EDF) és Kozák Danuta (UTE) nyert. Idén 47 sportág szövetsége vett részt a szavazáson.

http://www.telesport.hu/Hirek/2013/12/12/09/Az_ev_legjobbjai_Krajcsak_tizedszer_Berki_es_Sidi.aspx

TEOL.hu – Ők a jövő letéteményesei

A Tolna Megyei Diáksport Tanács év végi díjátadó ünnepségét tartotta, mely minden idők legeredményesebb Tolna megyei szereplése volt. Idén 22. alkalommal került megrendezésre és 18 sportág egyéni versenyzői vettek részt az eseményen.

http://www.teol.hu/tolna/sport/ok-a-jovo-letetemenyesei-529314

Észak-Magyarország: Komoly fejlődés egy év alatt

10. oldal

A racicei kajak-kenu Európai Olimpiai Reménységek Versenyén megyei versenyzők is elindultak.

A legtöbb számban, négyben Koleszár Mátyás (Diósgyőri KSC-MVSI, 1996) mérette meg magát: K-2 1000 méteren nyert Németh Viktor Mátéval, K-4 1000 méteren szintén az elsőként befutó egység tagja volt (Szilágyvári Donát, Vidákovich Antal, Erdőssy Áron), K-2 200 méteren harmadikként zárt Németh Viktor Mátéval, míg K-1 500 méteren a 6. helyen érkezett a célba.

- Ezt megelőzően már két Olimpiai Reménységek Versenyén részt vett Matyi, s ezeket összevetve kijelenthető, hogy az elmúlt idők legerősebb EORV-je volt a csehországi – mondta lapunknak Rajnai Sándor, Koleszár Mátyás mestere. – Több ország a komplett ijúsági vb-n szerepelt csapatát hozta el Racicébe, a bennünket érintő mezőnyben is voltak ilyen kajakosok, az ezer és az ötszáz méteren. A K-4-es siker meglepetés számomra, az ezer párost vártuk, hiszen itt ők a magyar bajnokok. Kétszázon százhetven méterig vezettek, ott történt egy kis billenés, de a bronzéremmel így is túlteljesítették a tervet. Az ötszáz méterre egyéb szakmai okok miatt nem készültünk külön, ám azon mindössze öt ezrednyi volt a különbség a második és a hatodik helyezett között. Csütörtökön indul Matyi a maraton vb-re, Koppenhágába, ahol egy hajógyártó szponzorációjának köszönhetően vadonatúj Hódy-hajóval fog versenyezni.
(…)

 

Népszava Online: Szakmai igazgató lett az egykori kenu-király

A maratoni kenuban 17-szeres világbajnok Csabai Edvint nevezték ki a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) új szakmai igazgatójává. Az MKKSZ elnöksége hétf?i ülésén három tartózkodás mellett 11 igennel szavazott bizalmat a 36 éves szakembernek, akinek a – pályázat utáni – kinevezését Schmidt Gábor szakmai alelnök és Ábrahám Attila f?titkár közösen javasolta.

Az átalakulás folyamata már tavaly ?sszel, az olimpia után elkezd?dött – mondta a döntés bejelentése után Baráth Etele, az MKKSZ elnöke. – Márciusban elkészült a szövetség hosszú távú stratégiája, majd áprilisban módosult az alapszabály, a folyamat pedig most, a szakmai igazgató kinevezésével lezárult.
(…)

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=677645

HVG.hu: Hat aranyat szerzett Szabó Gabriella a kajak-kenu ob-n

A kajakos Szabó Gabriella hat aranyéremmel zárta a Szolnokon rendezett kajak-kenu országos bajnokságot, amelynek vasárnapi zárónapján a 200 és 5000 méteres versenyeket bonyolították le.

A négyesben olimpiai bajnok, s a múlt heti, duisburgi világbajnokságot két els?séggel záró Szabó a legrövidebb távon egyesben és honvédos klubtársával, Kovács Katalinnal párosban is diadalmaskodni tudott. Pénteken, 1000 méteren egyesben, szombaton, 500 méteren pedig egyesben, párosban és a kvartettel sem talált legy?z?re.
(…)

http://hvg.hu/sport/20130908_Hat_aranyat_szerzett_Szabo_Gabriella_a_ka

Sportmenü.hu: Kajak-kenu ob: Szolnokon a duisburgi vb-érmesek

Huszonnégy egyesület több mint 1100 versenyz?je nevezett a péntekt?l vasárnapig Szolnokon sorra kerül? kajak-kenu országos bajnokságra, amelyen a múlt heti, duisburgi világbajnokságon érmet szerzett sportolók is vízre szállnak.

A nevezések alapján a németországi regattán hét arany-, valamint öt-öt ezüst- és bronzérmet szerzett magyar válogatott tagjai közül szinte mindenki rajthoz áll a viadalon, a szurkolók így láthatják többek között a kajakos Kozák Danutát, Szabó Gabriellát, Kovács Katalint, Douchev-Janics Natasát, Kökény Rolandot és Dombi Rudolfot illetve a kenus Vajda Attilát, Vasbányai Henriket és Mike Róbertet is. A klubok pontgy?jtése miatt a versenyz?k nem feltétlenül a megszokott egységekben indulnak, így ezúttal például Kovács és Janics vagy Dombi és Kökény sem alkot egy duót.
(…)

http://www.sportmenu.net/index.php/2013/09/05/kajak-kenu-ob-szolnokon-a-duisburgi-vb-ermesek/

Egészségkalauz.hu: Magyar sportsiker: a kajak-kenu vb-n második lett összesítettben a magyar csapat!

A Duisburgban megrendezett idei kajak-kenu világbajnokságon az összesített éremtáblázat tanúsága szerint második helyezést ért el a magyar csapat, 7 arany, 5 ezüst, és 5 bronzéremmel.

Gratulálunk a szép sportsikerhez!

Storcz Botond szövetségi kapitány elégedetten értékelte csapata teljesítményét a duisburgi kajak-kenu világbajnokság zárultával. Erre minden oka meg is van, hiszen a vasárnap véget ért németországi regattán az utóbbi évek legjobb szereplésével 7 arany-, valamint 5-5 ezüst- és bronzérmet szerzett a válogatott, ráadásul a dobogós helyek közül hét (4-1-2 megoszlásban) olimpiai számban született.
(…)

http://www.egeszsegkalauz.hu/sport/magyar-sportsiker-kajak-kenu-vb-n-masodik-lett-osszesitettben-magyar-csapat-112482.html

Telesport.hu: Világbajnok a n?i, harmadik a férfi 4×200 m-es kajakváltó

A n?knél a Douchev-Janics, Vad, Fazekas-Zur, Kozák négyes arany, míg a Dudás, Tótka, Molnár, Hérics férfi váltó bronzérmet szerzett Duisburgban.

A magyar versenyz?k két éremmel, egy-egy arannyal és bronzzal zárták a vasárnap esti váltóversenyeket, s így összesítésben hét els?, valamint öt-öt második és harmadik helyet szereztek a németországi Duisburgban rendezett kajak-kenu világbajnokságon.

http://www.telesport.hu/Hirek/2013/09/01/18/Vilagbajnok_a_noi_harmadik_a_ferfi_4x200_m_es.aspx

Sport FM: Gazdára leltek a legendás vándorhajók

„A hétvégén lezajlott Sukorón a Gyermek, Kölyök és Serdül? Magyar Bajnokság, ahol – a tavalyi évhez hasonlóan – két férfi és egy n?i versenyszám gy?ztesei egy-egy piros WebEye Vándorhajó boldog tulajdonosaiként térhettek haza. A különleges sporteszközöket a hagyományhoz híven egy teljes éven keresztül használhatják majd az idén 14 éves ifjú bajnokok, edzéseken és versenyeken egyaránt. (…)”

http://www.sportfm.hu/kajak-kenu-gazdara-leltek-a-legendas-vandorhajok-video/

Gazdasági Rádió Online: A világon egyedülálló hazai fejlesztés segíti a kajakosokat

A szakma és a sportolók által is elismert cég évente közel 300 hajót értékesít, köztük a saját fejlesztés?, négy f? részére alkalmas mini kajakot, az MK 4-est. Ezeket a gyermekeknek szánt versenyhajókat a világon egyedüliként a Hódy Sport gyártja. Különlegességük a speciálisan a legkisebbek számára tervezett hajótest, illetve a bels? szerkezet kialakítása.

http://gazdasagiradio.hu/cikk/94177/

TotalSport.hu: A világon egyedülálló fejlesztés segíti a fiatal kajak-kenu tehetségeket

Kis családi vállalkozásként indult, a dinamikus fejl?désnek köszönhet?en mára azonban a hazai és nemzetközi kajak-kenu sport meghatározó szerepl?jévé vált a versenyhajókat gyártó Hódy Sport Kft.

http://www.totalsport.hu/hir/a-vilagon-egyedulallo-fejlesztes-segiti-a-fiatal-kajak-kenu-tehetsegeket

Sport24: Kammererék kilapátoltak a vb-re

A Kammerer Zoltán fémjelezte kajaknégyes hengerelt a válogatón.

Akárcsak a május végi els? fordulóban, szerdán is a Kammerer Zoltán vezette olimpiai ezüstérmes hajó nyerte a férfi kajaknégyesek 1000 méteres küzdelmét a kajakosok és kenusok idei második válogatóversenyén, a szegedi Maty-éren.

A Kammerer, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású kvartett magabiztosan el?zte meg két riválisát, így kiharcolta a világbajnokságon való indulás jogát. Kammererék a júniusi, portugáliai kontinensviadalon bronzérmet szereztek.

Az év f? viadalára augusztus 29. és szeptember 1. között kerül sor a németországi Duisburgban. (…)

http://sport.hir24.hu/kajak-kenu/2013/07/17/kammererek-kilapatoltak-a-vb-re/~~sport

Hajdú Online: Sárkányhajó Fieszta és „Nánási Vízválasztó”

Hajdúnánás – Június utolsó hétvégéjén számos szabadid?s programmal várta a városlakókat és a településre érkez?ket a Hajdúnánási Gyógyfürd?. (…) A versenyre benevezett 8 egyesület 159 utánpótláskorú versenyz?je 16 futamban mérte össze erejét. Tiszaújvárosból, Miskolcról, Tokajból, és a szerbiai Zentáról is érkeztek. Ezen a napon a városba látogatott Csabai Edvin 17-szeres világbajnok kenus, valamint a hajógyártó cég képviseletében Hódy Ágnes és Hódy Beatrix is.

http://www.haon.hu/sarkanyhajo-fieszta-es-nanasi-vizvalaszto/2316062

Telesport.hu: Universiade: egy arany- és két bronzérem kajak-kenuban

Egy arany- és két bronzérmet szereztek a magyar kajakosok és kenusok az oroszországi Kazanyban zajló 27. nyári Universiade vasárnapi versenynapján.

A Magyar Egyetemi-F?iskolai Sportszövetség tájékoztatása szerint Kiss Tamás a kenu egyesek 1000 méteres számában verhetetlennek bizonyult, míg a Petrovics Máté, Császár Gergely kajakos duó és a Tóth Attila Tas, Schenk Áron, Kovács László, Császár Gergely összeállítású kajaknégyes egyaránt bronzérmes lett, ugyancsak egy kilométeren. (…)

http://www.telesport.hu/Hirek/2013/07/14/12/Universiade_egy_arany_es_ket_bronzerem_kajak_kenuban.aspx

Duol.hu: Némedi Konrád három aranyérme

Ezerkétszáz érmet osztottak ki a múlt héten megrendezett kajak-kenu Vidékbajnokságon, a versenyen a Dunaferr SE népes küldöttsége mellett a rácalmási klub evez?sei is elindultak. (…)

http://duol.hu/sport/nemedi-konrad-harom-aranyerme-1551745

Feol.hu: Kajak-kenu: három ifjú, három érem

Velencei-tó – Szinte mindennap nagyüzem van az Északi evez?spályán. A torony és az igen hosszú pályaszakaszon kajakosok, kenusok gy?rik a kilométereket. Ennek rendre meg van az eredménye. Most két Európa-bajnoki ezüst- és egy bronzérem. (…)

http://feol.hu/sport/harom-ifju-harom-erem-1551479

UtánpótlásSport.hu: Eb-elégedettség

Az ifjúságiak szárnyaltak, és az U23-asok is jól teljesítettek a poznani korosztályos Európa-bajnokságon. Hüttner Csaba szövetségi kapitány nehezen is emel ki bárkit, de Hajdú Jonatán teljesítményét külön is megemlíti. MKKSZ/reb • Ahogy az már a válogató után, az Eb el?tt egyértelm? volt, az idei kontinensviadal arra szolgált, hogy minél több sportoló jusson versenyzési lehet?séghez. Ennek megfelel?en az ifjúságiak között sem minden számban a legjobbak álltak rajthoz, az U23-asok pedig jórészt B-csapattal utaztak. Ezt látva kell csak igazán kalapot emelni a 18 medália (8 arany, 5 ezüst és 5 bronz) el?tt, amellyel például a fiatalabbak (12) az éremtábla tetején végeztek.

http://www.utanpotlassport.hu/2013/07/02/eb-elegedettseg/

MK4-ek Norvégiába!

A Norvég Szövetség nagy meglepetést szerzett a kluboknak 16 MK4 vásárlásával. A jövőben az MK4 hivatalos versenyszám lesz Norvégiában is! Egy pár mondatot idézünk a levelükből!  „Az MK4 verseny hatalmas siker volt. A klubok nagyon örültek mikor megkapták a hajójukat a hét végén. Mindenki elégedett volt a hajók színével, jó munkát végeztetek! Csináltunk egy teszt versenyt 14 éves fiuk és lányok, vegyesen álltak a rajthoz 200 m-es verseny számban. A gyerekek imádtak evezni a K4-ben. A jövőben minden versenyen ez a típus is versenyben lesz. Az is nagyon jó benne, hogy a gyerekek tudnak hátul és elől is evezni. Ki tudják próbálni a élményét az összes helynek a hajóban. Minden edző és versenyző boldog volt.”

 

 

 

2013-ban is folytatódik a piros hajók legendája
2013-ban is folytatódik a piros hajók legendája

WebEye Vándorhajó néven a tavalyi évben új életre keltek az egykori híres csepeli piros hajók, melyeket a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által szervezett versenyek legjobbjai vihettek haza, és használhatták edzéseken-versenyeken egy teljes esztendőn keresztül. A 2013-as évben ismét egy-egy évig használhatják a különleges HÓDY versenyhajókat a legjelentősebb hazai korosztályos versenyek győztesei. Összesen három vándorhajó talál gazdára az idei évben is: két férfi és egy női versenyszám győztesei vihetik majd haza az értékes sporteszközöket.

Húsz évvel ezelőtt nagy figyelmet kaptak az utánpótláskorú versenyzők körében az úgynevezett „piros hajók”. A Csepelen készült hajókat minden fiatal sportoló ismerte, és használóikat nagy elismerés övezte, akiknek a dicsőség egy évre szólt, versenytársaikat pedig motiválta a hajó megszerzésének lehetősége. A soron következő évben a legendás sporteszközt ugyanis minden alkalommal az aktuális év győztes versenyzője örökölte meg. Ennek a hagyománynak az újraélesztését tűzte ki célul még 2012-ben a Lambda-Com és a Hódy Sport Kft. azzal, hogy három piros „WebEye Vándorhajó” elnyerését biztosította az arra legméltóbbaknak a Kölyök IV. évfolyam, vagyis a 14 éves versenyzők korcsoportjában. A hajók a legmagasabb minőségi követelmények szerint készülnek és – akárcsak a Hódy Sport Kft. mindegyik modellje – teljes mértékben megfelelnek a hazai szövetség versenyfeltételeinek és rendelkeznek a megfelelő minősítésekkel. A vándorhajók hagyománya így 2013-ban is folytatódik: a legjobb leány kajakos, fiú kajakos és kenus egy évig használhatja a különleges hajókat.

Akárcsak a tavalyi évben, a versenyzőknek idén is két alkalommal kell megküzdeniük az elismerésért. A versenysorozat első fordulója, az Országos Diákolimpia egyes versenyszáma 2000 méteren június 1-2 között Sukorón került megrendezésre, mely óriási csatát hozott a versenyzők között, így a legnagyobb eséllyel az első hat helyezett szállhat versenybe a vándorhajók elnyeréséért.

 

C1 Férfi Kölyök IV. 200 m K1 Női Kölyök IV. 200 m K1 Férfi Kölyök IV. 200 m
1 – Simon Sebestyén
2 – Cseh Olivér
3 – Makó Benedek
4 – Slihoczki Ádám
5 – Szőke Attila
6 – Turai Cole Kevin
1 – PetránFanni Edina
2 – Lucz Anna
3 – Orosz Adrienn
4 – Major Fruzsina
5 – Steyer Evelin
6 – Kolb Dóra
1 – Luczó Bence
2 – Konstantinovics Máté
3 – Sárkány Soma Péter
4 – Bayer Gergő Zsolt
5 – Szlávik Tamás
6 – Bodnár Balázs

A második és egyben döntő megmérettetés a 2013. augusztus 2-4. között szintén Sukorón tartandó Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György emlékverseny 1000 és 4000 méteres egyes versenyszámai lesznek, amelyre már aktívan készülnek a fiatal versenyzők.

 

A piros hajók legendája folytatódik 2013-ban is
A piros hajók legendája folytatódik 2013-ban is

WebEye Vándorhajó néven a tavalyi évben új életre keltek az egykori híres csepeli piros hajók, melyeket az MKKSZ által szervezett versenyek legjobbjai vihettek haza, és használhatják edzéseken-versenyeken egy teljes esztendőn keresztül. A 2013-as évben immáron második alkalommal, a legjelentősebb hazai korosztályos versenyek győztesei újból egy-egy évig használhatják a különleges HÓDY versenyhajókat. Összesen három vándorhajó fog gazdára találni az idei évben is: két férfi és egy női versenyszám győztesei vihetik majd haza az értékes sporteszközöket.

Húsz évvel ezelőtt nagy figyelmet kaptak az utánpótláskorú versenyzők körében az úgynevezett „piros hajók”. A csepeli hajókat minden fiatal sportoló ismerte, és használóikat nagy elismerés övezte, akiknek a dicsőség egy évre szólt, versenytársaikat pedig motiválta a hajó megszerzésének lehetősége. A soron következő évben a legendás sporteszközt ugyanis minden alkalommal az aktuális év győztes versenyzője örökölte meg.

Ennek a hagyománynak az újraélesztését vállalta fel 2012-ben a Lambda-Com és a Hódy Sport Kft. azzal, hogy három piros „WebEye Vándorhajó” elnyerését biztosította az arra legméltóbbaknak a Kölyök IV. évfolyam, vagyis a 14 éves versenyzők korcsoportjában. A legjobb leány kajakos, fiú kajakos és kenus egy évig használhatja a vándorhajókat.

A versenyzőknek két alkalommal kell megküzdeniük az elismerésért, akárcsak a tavalyi évben. Az egyik a 2013. június 1-2. között megrendezésre kerülő Sukorói Országos Diákolimpia 2000 méteres egyes versenyszámai, a másik pedig a 2013. augusztus 2-4. között szintén Sukorón tartandó Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György emlékverseny 1000 és 4000 méteres egyes versenyszámai lesznek.

A 2012-es Webeye Vándorhajó győztesek:

Mozgi Milán (Tokaj) K-1

Szekeres Norbert (Pro Rekreation) C-1

Jeszenszky Petra (Nagymaros) K-1

 

 

Digisport: Reggeli Start
Digisport: Reggeli Start

Új, egyedi tervezésű, jobb kivitelezésű hajóval támogatta Szabó Sándor parakenu-világbajnokot a Lambda-Com Kft. A cég kommunikációs vezetője, Bernáth Anikó és maga a főszereplő a Digisport Reggeli Start stúdiójában beszéltek a támogatásról és arról, mennyiben könnyíti meg az új hajó a sportoló felkészülését.

 

http://www.digisport.hu/video/11889

Totalsport.hu: Új hajót kapott a világbajnok
Totalsport.hu: Új hajót kapott a világbajnok

Egyedi igények alapján épített versenykenut ajándékozott a Lambda-Com Kft. Szabó Sándor parakenu-világbajnoknak. A sportoló ünnepélyes keretek között vette át az új hajót, amellyel reményei szerint még hosszú évekig sikeresen szerepelhet a hazai és nemzetközi parakenu versenyeken.

 

http://totalsport.hu/hir/uj-hajot-kapott-a-vilagbajnok

Speciális hajóval támogatja a Lambda-Com a parakenu magyar világbajnokát
Speciális hajóval támogatja a Lambda-Com a parakenu magyar világbajnokát

Egyedi igények alapján épített versenykenut ajándékozott a Lambda-Com Kft. Szabó Sándor parakenu-világbajnoknak. Az évek óta aktív és eredményes sportoló október 11-én ünnepélyes keretek között vette át az új hajót, amellyel reményei szerint még hosszú évekig sikeresen szerepelhet a hazai és nemzetközi parakenu versenyeken.

Magyarországon ugyan mindössze néhány éve foglalkoznak mozgássérült sportolókkal a kajak-kenu klubokban, hazánk máris nagyon szép sikerekkel büszkélkedhet. Tavaly a Szegeden megrendezett világbajnokságon a magyar sportolók kiemelkedően szerepeltek. Szabó Sándor, a V-1 TA kategóriában világbajnoki címet szerzett Hódy hajóban 200 méteren.  A sportág immáron legeredményesebb versenyzője azóta is töretlenül jól teljesít a különböző megmérettetéseken.

A Lambda-Com Kft. 100%-ban magyar tulajdonú, multinacionális vállalat, Európa 14 országában van jelen telematikai szolgáltatásaival. A sport szeretete mindig is fontos szerepet játszott a vállalat életében, ezért karolta fel a hazai és nemzetközi szinten is elismert versenykajakokat gyártó céget, a Hódy Sport Kft-t.

„A két cég együttműködése során folyamatosan törekszünk arra, hogy professzionális sporteszközök gyártása mellett hozzájáruljunk a sportág fejlődéséhez is, ezért támogatjuk a kajak-kenu és parakenu tehetségeit.  A 14 éves korosztály legjobb három kajakosa illetve kenusa nyáron egy évre WebEye Vándorhajókat kapott, amely segíti felkészülésüket. Szabó Sándor pedig egyedi igények és a mindenkori szakági szabályozás szerint kialakított kenut vehetett át október 11-én.” – mondta el Bernáth Anikó, a Lambda-Com Kft. kommunikációs vezetője

Szabó Sándor, parakenu-világbajnok elmondta: „Rendkívüli előrelépés számomra, hogy saját hajóm lehet, hiszen nagyban megkönnyíti a felkészülést a következő versenyekre. Ezt megelőzően a szövetség biztosította számomra a hajókat, amelynek használata folyamatos egyeztetéssel járt. Naponta edzek, hogy formában maradjak, ez pedig sokkal egyszerűbb, ha van egy saját hajóm, amelyet csak én használok, és bármikor rendelkezésre áll.” Hozzátette: „Jó formában vagyok, több nemzetközi versenyen is szeretnék indulni az új kenuval. Célom a 2016-os riói paralimpiai részvétel, ahol először lesz olimpiai sportág a parakenu.”

WebEye vándorhajókért eveztek a fiatal kajak-kenusok
WebEye vándorhajókért eveztek a fiatal kajak-kenusok

A kajak-kenu utánpótlás Kölyök IV. korcsoport versenyzői két alkalommal három versenyszámban álltak rajthoz Sukorón a Magyar Kajak-Kenu szövetség által rendezett versenyen.Az Országos Diákolimpia 2000 méter,  a Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság 1000 és 4000 méteren induló versenyzőiért szurkolhattak a Velencei tóra kilátogatók. A bajnokság különlegessége az volt, hogy a Lambda-Com és a Hódy Sport Kft. jóvoltából az egyes számok győztesei a csepeli piros hajók hagyományát felélesztve „WebEye vándorhajó” nyerhettek. A 14 éves korosztály legjobb három kajakosa illetve kenusa egy évig használhatja majd ezeket a hajókat.

„A magyar kajak-kenu sport sok sikeres versenyzővel büszkélkedhet, de ahhoz, hogy a jövőben is szép eredményeket mutathassunk fel, időben kell utánpótlásról gondoskodni. A sportág igen alultámogatott és a hajók költséges sportszernek számítanak, így kevés fiatalnak van lehetősége kamatoztatni tehetségét. A Lambda-Com Kft. ezért úgy döntött, hogy szerepet vállal az ifjú tehetségek támogatásában és feléleszti a „csepeli piros hajók” hagyományát. Húsz évvel ezelőtt ugyanis a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által szervezett versenyek legjobbjai egy-egy piros hajót vihettek haza egy teljes esztendőre. Ezek a hajók nagy figyelmet kaptak az utánpótláskorú versenyzők körében: a fiatalok nagy lelkesedéssel készültek a versenyekre, hiszen óriási dicsőség volt egy piros kajakot vagy kenut birtokolni.” – mondta el Bernáth Anikó, a Lambda-Com Kft. kommunikációs vezetője.

A Lambda-Com Kft. 100%-ban magyar tulajdonú, multinacionális vállalat. Európa 14 országában van jelen telematikai szolgáltatásaival. Modern, innovatív vállalatként hisz abban, hogy szolgáltatásai környezettudatossága mellett a közvetlen környezetért is felelősséggel tartozik. A vállalat életében, munkatársainak körében továbbá jelentős szerepet játszik a sport szeretete. Ezen értékekre építkezve talált rá a Hódy Sport Kft-re, amely hazai és nemzetközi szinten is elismert versenykajakokat gyártó cég. A két vállalat együttműködésének és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség partnerségének köszönhetően éledhetett most fel a piros hajók hagyománya, amellyel támogatni kívánják a fiatal sportolókat.

„Bízunk benne, hogy a hajókkal járó dicsőség minden fiatal evezősre ösztönzőleg hat majd, és a győztesek a világszínvonalú sportszerek birtokában tovább tudják növelni teljesítményüket. Reméljük, hogy ez a bajnokság ráirányítja a figyelmet erre az ígéretes, fiatal kajakos generációra, és a „WebEye Vándorhajók” hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekekből később akár a jövő világ- és olimpiai bajnokai váljanak. De ami sokkal fontosabb, hogy mindez tovább erősíti bennünk a sport szeretetét és példát mutatnak generációjuk számára is.” – tette hozzá Bernáth Anikó.

 

Németországi MK4 futam
Németországi MK4 futam

Nagy sikerrel lezajlott az MK4 futam Saaldorfban. A német gyerekek nagy elégedettséggel használták a Hódy MK4-et, a külföldi közönség pedig először találkozott az immár teljesen megújult Orca család valamennyi tagjával.

A futamról készült képek megtekinthetők a galériában.

Üzemlátogatás a Hódynál!
Üzemlátogatás a Hódynál!

Az ICF által szervezett nemzetközi edzői továbbképzés egyik fontos állomása volt a Hódy Sportnál szervezett üzemlátogatás. A program keretében 7 ország edzői tekinthették meg a hajóépítés folyamatát, illetve konzultáltak a legújabb sportági trendekről.

Az üzemlátogatásról készült fotók megtekinthetők a galériában.

Elkészült az Orca család legutolsó tagja is – vadonatúj K4-es hajók már rendelhetők!
Elkészült az Orca család legutolsó tagja is – vadonatúj K4-es hajók már rendelhetők!

A megújult Orca család utolsó tagjaként elkészült a vadonatúj K4-es hajónk. Természetesen a K4-es fejlesztéskor is a K1 és K2 –es gyártási tapasztalatok szolgáltatták az alapot, de itt a merevség és súly tekintetében még összetettebb kihívásoknak kellett megfelelnünk. A speciális új nyíl alakú forma nagyobb méretben még inkább érvényesül a vízen, ezzel kifejezetten formabontó hatást keltve. A hajók már a jól ismert klasszikus színek mellett akár egyedi elképzelések szerint is rendelhetők.

Idén is lesz MK4 futam!
Idén is lesz MK4 futam!

A korábbi előrejelzésünknek megfelelően idén is lesz MK4-es futam. A hazai sikerek után, ezennel Németország ad otthont a versenynek, mely május 25. és 27. között kerül megrendezésre Saldorfban. A versenyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A rendezvény a Hódy Sport életében komoly súllyal bír, hiszen kiemelten fontosnak tartjuk ezen új hajótípus minél szélesebb körben történő elterjedését, ezzel is segítve az utánpótlásképzés folyamatát.

ICF konferencián jártunk
ICF konferencián jártunk

Tavaly decemberben került sor az ICF évadzáró konferenciájára, melyre első alkalommal hívták meg a Világ vezető sporthajó gyártóit is. A rendkívül szűk körű találkozón összesen 6 hajóépítő cég képviseltette magát, és természetesen a Hódy Sport Kft. képviselői is meghívást kaptak a rendezvényre, így első kézből értesülhettünk a 2012-es szabálymódosí-tásokról, a sportágban iránymutató trendekről és változásokról. A konferencián szerzett tapasztalatokat a 2012-es modellek gyártásakor mindenképpen szeretnénk felhasználni.

Új hajó az utánpótlás nevelésben
Új hajó az utánpótlás nevelésben

A nagysikerű K-1 Orca termékcsalád utolsó modelljeként elkészítettük a K-1 Orca M jelzésű Junior hajónkat, mely kiváló átmenetet képez a mini kajakok és a K-1-es felnőtt versenykajakok között. Az új modellt azon fiatal versenyzők és szülők figyelmébe ajánljuk, akik fontosnak tartják, hogy az utánpótlás képzés meghatározó éveiben is kiváló minőségű hajók segítsék a sportszakmai felkészülést. A hajók népszerűsítését ráadásul jelenleg egyedi akció keretében szeretnénk elősegíteni, melyről részletesebben az Akciók pontban olvashatsz.

Utánpótlás nevelés nemzetközi vizeken – Hódy Kupa Belgiumban
Utánpótlás nevelés nemzetközi vizeken – Hódy Kupa Belgiumban

A Hódy Sport Kft. termékeivel és üzletpolitikájával elkötelezett az utánpótlás nevelés hatékony elősegítésében. Ennek egyik jelentős mérföldköve a Belgiumban megrendezendő Hódy Kupa, melyen  fiatal versenyzők mérhetik össze tudásukat. Cégünk a 6 versenyből álló sorozat szponzoraként segíti az ifjú tehetségek felfedezését.